Az Apple június elején, a WWDC konferencián mutatta be az idei évre tervezett operációsrendszer-frissítések újdonságait – ezek között van egy teljesen új dizájnnyelv (Liquid glass), ami a legjelentősebb ilyen jellegű változás az iOS 7 2013-as kiadása óta.
De változott a számozás is: az egyes rendszerek eddig eléggé különböztek e téren, például volt az iOS 18, a watchOS 11 és a macOS 15. Ezzel a gyakorlattal szakít az Apple, minden rendszer ugyanazt a sorszámot kapja az adott évben – így ősszel az iOS 26-ot, a macOS 26-ot, valamint a watchOS 26-ot kell majd keresni. (De ez vonatkozik az összes többi rendszerre is.)
Az összes várható változásról az alábbi cikkünkben írtunk részletesebben. A bemutatót követően az Apple kiadta a rendszerek fejlesztői előzetesét, mely pár éve már bárki számára hozzáférhető, de laikusként, napi használatban lévő eszközre ezt még nem ajánlott telepíteni. Sok lehet ugyanis a hiba, de akár teljesen össze is omolhat az adott készülék tőle – úgy, hogy csak számítógéppel lehet visszarántani az életbe.
Most azonban megérkezett a nyilvános béta, ami elviekben már sokkal kiforrottabb, és bátrabban próbálgatható – de még mindig nem tökéletes, így ha egy eszközre szüksége van napi szinten, méghozzá stabilan, nem ajánlott a béta-szoftver.
Ha mégis tenne vele egy próbát, akkor a Beállítások – Általános – Szoftverfrissítés menüpontban kell kiválasztania „Bétafrissítések” lehetőséget, majd az „iOS 26 Public Beta” opciót. Ez érvényes az iPadOS-re, a macOS-re és a többi rendszerre is; ezeknél természetesen az adott szoftver nevét kell keresni (pl. iPadOS 26, mint a lenti példán is látható).

Fontos, hogy a frissítés előtt készítsen egy biztonsági mentést a rendszerről – ehhez az alábbi oldalon talál egy útmutatót. Ha kiválasztotta a béta-szoftveropciót, pár pillanat múltán meg fog jelenni a letölthető frissítés – ha nem jelenik meg, indítsa újra az eszközt, utána fel fog bukkanni.

Innentől ugyanaz a folyamat, mint egy szimpla frissítésnél – nyomja meg a „Frissítés most” gombot, fogadjon el mindent, majd várja meg, míg a rendszer letöltődik és települ. Végül egy újraindítással fejeződik be a folyamat, ami viszonylag időigényes, legalábbis egy apróbb biztonsági frissítéshez képest.
Ha meggondolta magát, nincs egyszerű mód arra, hogy visszatérjen az iOS/iPadOS 18-ra, vagy más rendszerverzióra: ehhez mindenképpen szükség van egy számítógépre. A visszaállítás teljes folyamatát az alábbi oldalon taglalja az Apple, és igen, pont olyan macerás, mint amilyennek elsőre tűnik.
Nagyon fontos és mérlegelendő szempont, hogy az újabb béta-szoftverek biztonsági mentései nem használhatók fel akkor, amikor visszaáll egy korábbi operációsrendszer-verzióra. Tehát, ha ma telepíti az iOS 26 bétáját, és előtte csinál egy mentést, akkor 2 hét múlva csak a mai állapotra tud majd visszaállni, ha visszatér az iOS 18-ra. Az iOS 26 használatával készített biztonsági mentést visszadobja az iOS 18.
Az új rendszerek által támogatott eszközökről itt írtunk korábban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.