Cseppet sem hétköznapi okból duzzadtak meg egy 55 éves férfi lábujjai: kiderült, hogy néhány csontját „teljesen kicserélték” az áttétes daganatok.
Az ausztrál férfi orvosai nemrégiben publikáltak egy esettanulmányt a férfi problémájáról a New England Journal of Medicine tudományos folyóiratban. A férfi több héten keresztül tapasztalt fájdalmat és duzzanatot az egyik ujján és lábujján, ezt követően ment kórházba.
Az orvosok viszonylag gyorsan rájöttek: a tünetek a páciens korábban diagnosztizált, áttétes, laphámsejtes tüdőrákjának számlájára írhatók. Mint kiderült, a férfi egy olyan ritka állapottól (acrometastases) szenvedett, amely következtében a rák a tüdejétől egészen a könyökén és térdén túli csontokig is eljutott.
A betegség rendkívül ritka, a becslések szerint csak a csontra terjedő rákos esetek 0,1 százalékánál jelentkezik. A Gizmodo kiemeli: az ilyen típusú megbetegedést leggyakrabban a tüdő, a gyomor-bél traktus, valamint a húgyutak daganatos megbetegedései váltják ki. Férfiaknál gyakoribb.
A mostani esettanulmány szerint a férfi hat héten át tapasztalta a fájdalmas duzzanatot a jobb középső ujján, valamint a jobb nagylábujján – és egy nyílt seb is volt a lábujjkörme alatt. Röntgenfelvételek segítségével az orvosok könnyen fel tudták tárni a férfi tüneteinek kiváltó okát,
olyan rákos elváltozásokat, amelyek „teljesen felváltották” az ujjában és a lábujjában lévő legkülsőbb csontokat.
Ha ez az állapot kialakul, a rák már nagyon előrehaladott, és a túlélési esélyek is nagyon alacsonyak. A betegek a diagnózist követően jellemzően alig hat hónapot élnek. Az 55 éves férfi esetében is csupán palliatív sugárkezelés mellett döntöttek, melynek célja a tünetek enyhítése, nem a betegség megszüntetése.
Az 55 éves férfi három héttel a diagnózist követően elhunyt, mert veszélyesen magas lett a vére kalciumszintje – és már nem reagált a jellemző kezelésekre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.