Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Egy friss jelentés szerint a Meta már 2024 óta dolgozik azon az okosórán, amelynek projektjét 2022-ben leállította.
Tovább erősíteni a jelenlétét a viselhető eszközök piacán a Meta. A cégnek van már okosszemüvege a Ray-Bannal közös munkájának köszönhetően, de már tervben az újabb változat, az Orion. És persze nem szabad megfeledkezni a Quest-szériáról sem. A vállalat mindezek mellett kifejlesztett egy csuklópántot is, ami a mozgássérült embereknek segíthet abban, hogy számítógépezzenek.
A fenti termékpalettát látva egy dolog hiánya azonnal feltűnhet: az okosóráé. A cégnél néhány évvel ezelőtt tervben volt egy ilyen készülék, de az végül nem jutott el a gyártásig. Most azonban, úgy tűnik, felélesztené a terveket a vállalat.
A DigiTimes jelentése szerint a Meta újraéleszti azt az okosóra-projektet, amelyet 2022-ben leállított. A legtöbb más okosórával ellentétben a Meta viselhető eszköze állítólag úgy lett kialakítva, hogy kiegészítse mind az okosszemüvegeket, mind a Questeket. Mindezt úgy érné el, hogy a beépített kamerák segítségével térképezné fel a felhasználót körülvevő világot. Vagyis az elsődleges funkciója nem az egészségügyi adatok monitorozása, és nem is az értesítések kezelése lenne.
Mindez valóban nagyon hasonlít a 2022-es tervekre. Azon a nyáron a cég két olyan okosórát dobott volna piacra, amelyek a kamera meglétével különböztették volna meg magukat a konkurensektől. Az akkori pletykák szerint egy 12 megapixeles szenzorral ellátott kamera lett volna a hátoldalon – vagyis a használatához le kellett volna venni az órát –, míg a videóhívásokhoz egy 5 megapixeles előlapi kamera állt volna rendelkezésre.
A fejlesztés állítólag 2024 elején indult újra, és nem kizárt, hogy a Meta mesterséges intelligenciája is helyet kap majd a szerkezetben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.