A folyadékkristályok, vagyis az LCD televíziók, monitorok és más eszközök kijelzője mögött dolgozó technológia hamarosan a Covid-tesztek része lehet. Az Arkansasi Egyetem és az Alabamai Egyetem kutatói szerint egy ilyen teszt két percen belül pontos eredményt adhatna, még akkor is, ha csak nyomokban van jelen vírus, így sokkal hatékonyabb lehet, mint a jelenlegi megoldások – írja az IFLScience.
A folyadékkristályok sajátos tulajdonsága, hogy valahol a folyékony és a szilárd halmazállapot között helyezkednek el, amelyek orientációját egy külső behatás változtatja meg. Az LCD-kijelzők esetében ez az elektromosság, ami a fény különböző módon történő blokkolásához vezet – ez pedig segít megjeleníteni a képet. De a jól ismert hangulatgyűrűnél is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ott nem elektromos áramra, hanem a test hőmérsékletének változására reagálnak a folyadékkristályok.
A kutatók szerint a koronavírus is képes arra, hogy megváltoztassa a folyadékkristályok orientációját, ami alkalmassá teszi a technológiát arra, hogy kimutassa a vírus jelenlétét, így pedig a fertőzés tényét. Egész pontosan arról van szó, hogy a vírus tüskefehérjéje egy fémes hordozóhoz kapcsolódik, ami elindítja a kristályok újrarendeződését. Az erről szóló tanulmány az Advanced Materials Technologies című tudományos lapban jelent meg.
A megoldás azért működik jól – részletezik a kutatók –, mert már néhány ilyen kapcsolódás is láncreakciót indít be, és az összes kristály orientációját megváltoztatja.
Karthik Nayani, a tanulmány társszerzője csapatával együtt módosított élesztő segítségével tesztelte a szenzort, ami olyan volt, mintha az a vírus tüskefehérjéjével találkozna. Ennek köszönhetően olyan pozitív eredményt kaptak, amely szabad szemmel is látható volt. A minta körülbelül 2000 tüskefehérjét tartalmazott milliliterenként. Egy fertőzött személytől származó nyálminta átlagosan legalább 10 000 darabot tartalmaz milliliterenként, vagyis a teszt meglehetősen érzékeny.
Az új teszt további előnye a vizsgálat szerint, hogy akár többször is fel lehet használni, az antitestek segítségével ugyanis a folyadékkristályok az eredeti állapotukba rendeződtek vissza. A szakemberek szerint ez komoly előrelépés a hagyományos tesztekhez képest. Szintén érdemes kiemelni, hogy a tesztek alapján semmilyen más fehérjére nem reagált a szerkezet, vagyis az kifejezetten csak a koronavírus jelenlétének kimutatására alkalmas.
A kutatók kiemelték: amellett, hogy egy minden eddiginél gyorsabb és pontosan Covid-tesztet sikerült készíteni, a technológia más kórokozókra is adaptálható, sőt, akár a vegyi fegyverek, az idegmérgek, a növényvédő szerek és a mérgező gázok, például a formaldehid gyors kimutatására is használható.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.