Felmondott mindenki, komplett csoportok bezárását jelentette be 15 zsaroló banda
Legalább 15 zsarolóvírus-banda tudatta, hogy végleg lehúzták a redőnyt, elérték a céljaikat, nem indítanak több támadást. A továbbiakban már „arany ejtőernyőiket” fogják élvezni.
Privátra állítják mindenki Facebook-oldalát és Messenger-fiókját azoknál, akik még nem múltak el 16 évesek
A Meta egy évvel a gyerekeket védő szigorítás elindítása után bejelentette, hogy globálisan is nagyobb védelmet nyújt a fiatalkorú felhasználóknak.
Mégsem szűnik meg a Windows 10 októberben, ingyenesek maradnak a frissítések is
Kaptak egy év haladékot az európai Windows 10-felhasználók, nem kell majd fizetni a rendszer frissítéseiért.
Kimondták az ítéletet: már az alkalmankénti iszogatás is súlyos következményekkel járhat
Egy friss, átfogó kutatás szerint már az is növelheti a demencia kockázatát, ha valaki csak olykor-olykor fogyaszt egy kevés alkoholt.
Bejuttattak egy vírust az agyba, 75 százalékkal lassult a halálos Huntington-kór lefolyása
Brit kutatók vizsgálata szerint évekkel, vagy akár évtizedekkel is meghosszabbíthatja a Huntington-kórban szenvedő betegek életét egy új génterápia.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.