Az amerikai JetBlue légitársaság egyik járatának utasa megpróbálta kinyitni az Airbus A320-as ajtaját, miután furcsa zajt hallott a fedélzeten – számolt be róla az Aviaton A2Z. Az incidens akkor történt, amikor a gép még a repülőtéren tartózkodott, így egyetlen utasnak és a személyzetnek sem esett baja.
A nő azt állította, hogy a barátja pilóta, aki telefonon azt mondta neki, hogy az Airbus A320-asból jövő, kutyaugatásra emlékeztető hang nem származhat normális működésből, így a nő szeretett volna leszállni a gépről – ám ekkor már zárva voltak az ajtók.
Mint kiderült, a hang, amit hallott, az úgynevezett teljesítményátadó egységből (Power Transfer Unit, PTU) származott. A beszámoló szerint ez egy olyan hidraulikus alkatrész, amely az Airbus A320-családba tartozó repülőgépeken található. Az eszköz automatikusan kiegyenlíti a hidraulikus nyomást a rendszerek között, jellemzően a hajtómű indítása, az egy hajtóműves gurulás vagy a leállítás során. A működése tompa, kutyaugatásra emlékeztető hanggal jár együtt, ami teljesen normális, ugyanakkor zavaró lehet azok számára, akik nem ismerik a forrást.
Az incidens során a nő idegesen járkált fel-alá a fedélzeten, és azt mondta az utasoknak, hogy a gép elromlott, a személyzettől pedig azt követelte, hogy állítsák le a gépet. Amikor a szárny feletti kijárat felé nyúlt, a személyzet megakadályozta, hogy kinyissa azt.
Miután a közösségi oldalakon terjedni kezdett az incidenssel kapcsolatos videó, volt, aki felvetette, hogy az utasokat is edukálni kellene, hogy tisztában legyenek azzal, az ilyen apróbb zajok pontosan mit jelentenek.
Bár a gép a földön volt az incidens során, ha sikerül kinyitni a vészkijáratot, akkor a vészcsúszda is kinyílt volna, így a járatot törölni kellett volna.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.