Példátlan dolog történt a Nemzetközi Űrállomáson: beteltek a „parkolóhelyei”, miután mind a 8 dokkolóportját elfoglalták az űrkapszulák. Az ISS-en így jelen pillanatban 10 asztronauta tartózkodik.
A NASA közleménye szerint az ISS 25 éves pályafutása során még sosem volt olyan, hogy mind a nyolc dokkolóállást elfoglalják az űrhajók. Ez azt követően történt meg, hogy a Northrop Grumman Cygnus XL nevű kapszulája ismét dokkolt az űrállomáshoz – ezt egy robotkarral tették félre ideiglenesen a napokban, hogy helyet csináljanak egy háromfős, újonnan érkező legénységnek.
Mint a Gizmodo kifejti, jelenleg az alábbi űrkapszulák vannak az ISS-hez dokkolva:
- két SpaceX Dragon,
- egy Cygnus XL,
- a japán űrügynökség (JAXA) HTV-X1-ese,
- két Szojuz űrhajó,
- és két Progress teherűrhajó.

Az egyik Szojuzzal november 27-én érkezett meg egy amerikai és két orosz űrhajós, az ő küldetésük nyolc hónapon át tart majd. Az ő érkezésükhöz kellett egy robotkarral arrébb tenni ideiglenesen a Northrop Grumman teherűrhajóját. Ezt később visszacsatolták; a szerkezet 2026 márciusáig lesz az ISS-hez csatlakoztatva, és miután elengedik, körülbelül öt tonnányi szeméttel megpakolva fog elégni a Föld légkörében.
Az egyik Szojuz még hétfőn visszaindul a Földre, fedélzetén három (egy amerikai és két orosz) asztronautával, hogy Kazahsztánban landoljon. Hogy legközelebb mikor indulhat az ISS felé orosz űrhajó, az kérdéses – a legutóbbi indítás során ugyanis súlyosan károsodott az egyetlen indítóállás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.