Súlyos balesetként könyvelte el a NASA a Boeing Starliner fiaskóját – derült ki a szervezet legfrissebb jelentéséből. A NASA új igazgatója, Jared Isaacman csütörtökön tette közzé a küldetésről készített 312 oldalas jelentést, amelyből kiderült: hivatalosan is „A típusú” balesetként tartják számon a 2024-es küldetést.
Mindez azt jelenti, hogy a NASA szerint olyan súlyos incidensről volt szó, mint a Challenger 1986-os, valamint a Columbia 2003-as katasztrófája – írja az Interesting Engineering.
Mint ismert, számos késést követően 2024 júniusában indult el először legénységgel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Boeing Starliner űrhajója, ám a repülés során több veszélyes probléma is jelentkezett, így végül üresen indították vissza a Földre. A legénysége óriási késedelemmel, 2025 márciusában tért haza a rivális SpaceX Dragon űrkapszulájával, a nyolcnapos küldetésből így végül 9 hónap lett.
https://hvg.hu/tudomany/20260213_nasa-boeing-starliner-urhajo-emberes-kuldetes-hibajavitasok-nemzetkozi-urallomas
Minden olyan eseményt „A típusú” balesetként tart számon a NASA, amely halálesettel, egy űrhajó teljes elvesztésével vagy 2 millió dollárt meghaladó kárral jár. A NASA balesetjelentési struktúrája öt súlyossági szintet fed le.
2025 februárjában a NASA egy független csapatot bízott meg a Starliner-fiaskó okainak kivizsgálásával, akik minden lehetőséget megvizsgáltak a hibás alkatrészektől kezdve egészen az irányításban hozott rossz döntésekig. A szakemberek megállapították, hogy a kudarcot olyan problémák okozták, mint az alkatrészek hibája, képesítési hiányosságok, valamint az irányítási hibák, amelyek együttesen olyan helyzeteket teremtettek, amelyek nem egyeztethetők össze a NASA űrrepülésre vonatkozó biztonsági előírásaival.
A 312 oldalas vizsgálat a Boeingnél tapasztalható súlyos felügyeleti hiányosságokra is rámutat, amelyek katalizálták a kudarcot.
Isaacman kijelentette, hogy bár a Boeing gyártotta a problémás űrhajót, a végső felelősség a NASA-t terheli, amiért elfogadta a hibás szerkezetet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.