Magyar a parlamentben: átfogó vizsgálat jön a gyermekvédelemben
Miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
Az IgNobel-díj szervezői szerint az amerikai bevándorláspolitika miatt nem tudják garantálni az esemény vendégeinek biztonságát, így inkább Svájcba költöztetik az eseményt.
Idén már 36. alkalommal adják át az IgNobel-díjakat, ám a díj történetében először nem az Egyesült Államokban, hanem Európában. A szervezők szerint az eseményre Zürichben kerül majd sor 2026 szeptemberében, így első alkalommal fordul majd elő, hogy nem Massachusetts állam ad otthont az IgNobelnek. A szervezők a döntést azzal indokolták, hogy a Trump-kormányzat külföldiekkel kapcsolatos politikája miatt nem tudnák szavatolni a vendégek biztonságát.
Marc Abrahams, az ünnepség alapítója és műsorvezetője szerint az elmúlt egy évben veszélyessé vált a vendégek számára az Egyesült Államokba látogatni, így inkább másik helyszínt választottak – írja a Gizmodo.
Az IgNobel-díj átadóját, amit szokás anti-Nobel-díjként is emlegetni, 1991-ben tartották meg először. A díjazottak a furcsa kutatásaikkal és azok eredményével lehetnek jogosultak az elismerésre, amelyek ugyanakkor el is gondolkodtatják az embereket. Korábban kiosztották már az IgNobel-díjat az anális ujjlenyomatért és a döglött pókok újrahasznosításáért is, de megkapta már Trump, Putyin és öt kínai bérgyilkos is. Utóbbit a menedzsment kategóriában osztották ki, akik a megbízójuktól kapott munkát egymásnak adták át nagyjából úgy, ahogy a vállalkozók osztják ki a munkát az alvállalkozóknak. Ők érthető okokból nem vettek részt a ceremónián.
https://hvg.hu/tudomany/20210910_anti_nobel_dij_ignobel_dij
Az elmúlt évben egyre nehezebbé vált a külföldi utazók számára az Egyesült Államokba való belépés. 2025-ben a 10 IgNobel-díjas közül négy döntött úgy, hogy nem utazik Amerikába Donald Trump elnök bevándorlási és szólásszabadság elleni fellépése miatt. 2025 márciusában egy francia tudósnak megtagadták a belépését az Egyesült Államokba, miután a repülőtéren a bevándorlási tisztviselők átkutatták a telefonját, és olyan üzeneteket találtak, amelyek a jelenlegi kormányzatot kritizálták.
A fentiek miatt az Ig Nobel-díj alapítói úgy gondolták, hogy a legjobb, ha teljesen elkerülik az amerikai bevándorlást. A korábbi díjátadó ünnepségeket a Harvard Egyetemen, a Massachusettsi Műszaki Egyetemen és a Bostoni Egyetemen tartották.
Az idei átadót a Zürichi Egyetem segítségével tartják majd meg. A jövőben a rendezvényt kétévente rendeznék meg ugyanitt, vagyis legközelebb 2028-ban kerülhet majd erre sor.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.