A dolgozói akár 20 százalékát is meghaladó elbocsátási hullámra készülhet a Meta – derül ki a Reuters hírügynökség jelentéséből.
A lap forrásai szerint még az elbocsátottak pontos száma sincs eldöntve, ahogyan az sem, hogy mikor jelentik majd be azt. Az azonban biztos, hogy amennyiben megvalósul, ez lehet a Facebookot, az Instagramot és sok más platformot működtető cég történetének egyik legjelentősebb leépítése.
A Reuters szerint a Meta felsővezetői a napokban arra utasították a többi vezető beosztású munkatársat, hogy kezdjék el megtervezni a létszámleépítést. A cégnél annak legutóbbi, 2025 végi eredménybeszámolója szerint 78 865 fő dolgozott, a bevételek pedig az egész évben elérték a 200 milliárd dollárt. Egy „csak” 20 százalékos leépítés körülbelül 15 000 főt érintene.
https://hvg.hu/tudomany/20260312_meta-processzor-mesterseges-intelligencia-facebook-instagram
A cégnél folyamatosak az elbocsátások, legutóbb idén januárban küldtek el körülbelül 1000 embert, de tavaly is több hullámban vált meg dolgozóktól a Meta.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.