Rejtett képződményeket talált a NASA a Marson, az élet bölcsője lehetett

A számítások szerint mintegy 500 millió évvel tovább lehetett víz a Marson azon területén, amit a Perseverance Mars-járó évek óta vizsgál.

  • HVG

A NASA Perseverance nevű eszköze már öt éve vizsgálja a Marson Jezero-krátert, hogy az ősi élet nyomai után kutasson. A robot már áthaladt Western Delta (Nyugati Delta) nevű területen, vagyis lényegében a folyó deltáján, amely már az űrből is látható. A Mars-járót épp emiatt a terület miatt küldték épp a Jezero-kráterhez.

A kutatók azóta vizsgálják a rovertől beérkezett adatokat, egy új elemzés pedig arra mutat rá, hogy a folyami képződmények nemcsak a bolygó felszínén találhatók meg ezen a területen, hanem mélyen a felszín alatt is. Mindez új betekintést nyújt abba, hogy milyen lehetett egykoron a vörös bolygó.

A RIMFAX (Radar Imager for Mars Subsurface Experiment) nevű műszere segítségével a kutatók mélyen a kráter felszíne alá is benézhettek. A rover 78 alkalommal 35 méter mélyről gyűjtött adatokat, és olyan folyó- és deltaképződményeket tárt fel, amelyek a felszínről nem látszódnak. Mindez arra utal, hogy a Jezero-kráterben a víz és az élet kialakulásához szükséges feltételek már korábban is adottak lehettek, mint azt eddig gondolták. A Kaliforniai Egyetem kutatóinak munkája a Science Advances című tudományos lapban jelent meg.

A Nyugati Delta a becslések szerint 3,7 milliárd évvel ezelőtt alakulhatott ki, az eltemetett delta azonban 4,2 milliárd éve alakulhatott ki. Ez azt jelenti, hogy sokkal hosszabb ideig lehetett víz a területen, mint azt korábban gondolták. A csapat arra jutott, hogy a felszín alatti képződmények rétegződése többszörös lerakódási és eróziós események nyomait mutatja, amit a víz alakított.

https://hvg.hu/tudomany/20260306_napkitores-mars-legkore-koronakidobodas-europai-urugynokseg

A kutatók úgy látják, a vizsgálat eredménye megerősíti azokat az érveket, amelyek a bolygó lakhatóságáról szólnak. Mind a Perseverance, mind a NASA másik Mars-járója, a Curiosity olyan bizonyítékokat talált, amelyek erősen utalnak a Földön kívüli élet kialakulásának lehetőségére.

A Perseverance mostanra elhagyta a Jezero-krátert, küldetése kezdete óta pedig már 40 kilométert tett meg, amelyből mindössze hat kilométer volt az a szakasz, ami a fenti eredményt hozta. A tudósok most arra kíváncsiak, vajon az útja során mi mindent találhat még a rover, ami megerősítheti az ősi élet jelenlétének elméletét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások