Visszavette a kirúgott mérnökeit a Ford, mert nem vált be a mesterséges intelligencia

Van, amiben az ember nem vagy csak nehezen pótolható. A Ford ezt most a saját bőrén tapasztalta meg, vissza is kellett venniük sok korábbi mérnöküket.

  • HVG

A Ford visszavett több mint 300 mérnököt, miután a mesterséges intelligencia egyszerűen nem tudott felnőni a feladathoz, így szükség volt az emberi képességekre és tapasztalatra – írja a BBC.

Az amerikai autógyártó több területen is alkalmazni kezdte az AI-t, például a minőség-ellenőrzésben – ez azonban nem sült el a legjobban. Végül ugyanis vissza kellett venniük több száz rutinos, korábban kirúgott minőségellenőrt, hogy pótolják velük az AI-alapú, automatizált rendszerek hiányosságait.

„Az AI egy fantasztikus eszköz, de csak annyira jó, amennyire az adatok, amelyekkel betanítják azt” – árulta el újságíróknak Charles Poon, a Ford járműhardver-fejlesztésért felelős alelnök a Bloomberg cikke szerint.

A Ford korábban többször is lelkesen beszélt a technológiában rejlő lehetőségekről, hangoztatva, hogy lényegében minden területen alkalmazni fogják majd. Most mégis úgy tűnik, hogy az emberi munkaerő és szakértelem olykor pótolhatatlan.

Charles Poon szavai szerint az automatizált eszközökből hiányzik a tapasztalt szakemberek képzettsége és szakértelme – azoké, akiket még azelőtt kirúgtak, hogy a tudásukat a technológia fejlesztésére használhatták volna.

Az alelnök leszögezte: ezeket a visszatérő munkásokat azóta újból bevonták a rendszerek betanításába, valamint a fiatalabb munkatársak mentorálásába.

Cikkünk nyitóképe illusztráció.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások