Ez történt: Valaki letörölte Románia teljes ingatlan-nyilvántartását

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.

  • HVG

Románia teljes ingatlan-nyilvántartását törölte egy hacker, miután nem fizetett a megtámadott hivatal

Komoly kibertámadás ért egy romániai ügynökséget, amiből jelen állás szerint a hivatal jött ki rosszabbul.

Megpiszkálták Kínában a napelemeket, ami ezután történt, az érezhető lehet még az űrben is

Rendkívül tartós, emellett pedig nagyon hatékony is az újfajta napelem, amit a Kínai Tudományos Akadémia munkatársai fejlesztettek ki.

Azt hiszi, csak 8 percig utazik a fény a Napból a Földre? Akkor kapaszkodjon meg

Bár a Nap és a Föld közötti 150 millió kilométeres távolság a fény számára 8 perc alatt megtehető, az a fény, amit most lát, még a legutolsó jégkorszak előtt „keletkezett”.

Az Erste rengeteg ügyfelét érinti: végleg leáll a George ezeken a mobilokon

Hamarosan több iPhone-on is leáll az Erste mobilbankja, és ez vár az összes újabb Huawei-készülék felhasználójára is.

Egymással szemben repült két utasszállító repülőgép, nem sokon múlt a katasztrófa

Nem sokon múlt a katasztrófa július 10-én, amikor egy Airbus és egy Boeing közlekedett ugyanazon az útvonalon és ugyanazon a magasságon egymással szemben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások