A modern mesterséges intelligencia közismerten óriási számítási kapacitást igényelnek, ami miatt gombamód kezdtek el szaporodni az adatközpontok az Egyesült Államokban is. Ez azonban komoly nemtetszést váltott ki a lakosság körében, mivel azok energiaigénye óriási, amit a globális felmelegedés korában kielégíteni nem túl okos gondolat.
Arról nem is beszélve, hogy az adatközpontoknak negatív egészségügyi hatásai is vannak.
https://hvg.hu/tudomany/20260810_amazon-uj-adatkozpont-energia-gazeromu-karosanyag-kibocsatas-szen-dioxid
Ezek alapján nem csoda, hogy sokan nem szívesen laknának egy ilyen egység közelében: volt, ahol egy ilyen projekt miatt zavarták el a városvezetést, New York moratóriumot rendelt el az adatközpontok építésére, Texas egyik városában pedig az okozott felháborodást, hogy miközben ingyen kapott meg egy telket, hogy közparkot építsen rajta, inkább eladta egy adatközpontot építő cégnek.
Eközben egyre több halálos fenyegetés is történik az adatközpontok miatt, igaz, ezek nem mindegyikénél lehet tudni, hogy mellette vagy ellene fenyegetnek.
A helyzeten valószínűleg nem segít, hogy a dologba most Donald Trump is beleállt. A Truth Social nevű közösségi oldalán azt írta, azok, akik ellenzik az adatközpontok építését, valójában szeretnének „elmaradottak és szegények lenni”. Emellett azt is megjegyezte, hogy Kína nem is lehetne boldogabb, amiért az Egyesült Államokban fellángoltak az adatközpont-ellenes mozgalmak, ami tökéletes példája annak, hogy miként lehet egy ilyen témában jókorát csúsztatni.
Azok ugyanis, akik az adatközpontokat ellenzik, nyilvánvalóan nem az Egyesült Államoknak (és maguknak) akarnak rosszat, vagy Kínát helyzetbe hozni, csupán élhető környezetet szeretnének maguk körül, ami azért nem egy földtől elrugaszkodott elképzelés.

Trump szerint hagyni kell, hogy „az adat uralkodjon”, az adatközpontok pedig munkahelyeket teremtenek, nagyobb adóbevételt generálnak, és összességében jobbá teszik a környékbeliek életét.
A Tom's Hardware szerint ugyan valóban növekedhet a helyi adóbevétel és csökkenhet a munkanélküliségi ráta, ezek a hatások főként a nagyvárosban jelentkeznének, ugyanakkor a számítások szerint legfeljebb 100 állandó munkahelyet teremthetnek ezek az egységek, a fontosabb szolgáltatásokat pedig külföldről rendelik meg a cégek.
Jelen állás szerint a helyi döntnökök nem a végleges betiltás mellett teszik le a voksukat, csupán tanulmányozzák az adatközpontokat, amíg ki nem derül, azoknak milyen hatásuk van a környéken élőkre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.