Ingyen adta a földjét a városnak, hogy közpark épüljön rajta, 9 milliárdért adták el egy adatközpontot építő cégnek

Komoly felháborodást váltott ki a texasi Taylor városában, hogy a város eladta a korábban ingyen megkapott földterületet, hogy adatközpont épülhessen rajta a közpark helyett.

  • HVG

A fejlett mesterséges intelligencia térhódítása miatt kitört a világon az adatközpont-építési láz. A nagy technológiai vállalatok sorra akarják felhúzni az újabb és újabb komplexumokat, ám ez nem várt akadályba ütközik: a helyi lakosság ellenállásába.

Az Egyesült Államokban volt, ahol már a városvezetést is elzavarták a lakosok egy ilyen projekt támogatása miatt, míg Olaszországban 200 százalékos adó jön az egységekre. A problémát az jelenti, hogy igen komoly környezeti hatásuk van, arról nem is beszélve, hogy az AI memóriaválságot okoz. És akkor még meg sem említettük azt a tényt, hogy annyi energiát igényelnek az adatközpontok, hogy a techcégek már saját atomerőmű építését tervezik, hogy ki tudják szolgálni az infrastruktúrájukat.

Most egy újabb adatközpont létesítése kapcsán robbant ki botrány, a helyszín ezúttal Texas.

A 404 Media beszámolója szerint a Texas államban található Taylor városa még 1999-ben hatalmas adományt kapott. Egy helyi gazda mintegy 350 ezer négyzetméternyi földterületről mondott le jelképes, 10 dolláros áron, hogy abból közparkot alakítson ki a város vezetése.

A tulajdonjog akkor a Texas Parks and Recreation Foundationhöz került, az elmúlt években azonban továbbvándorolt. A nonprofit szervezet 2003-ban egy másik nonprofit szervezetnek, a Williamson County Park Foundationnek adományozta a területet, majd egy hónappal később megkapta maga a város.

Eddig még rendben is lenne a történet, ám 2008-ban a város 15 ezer dollárért eladta a földet a Taylor Economic Development Corporation (TEDC) cégnek. A terület egészen 2025-ig kihasználatlanul állt, amikor a TEDC eladta a telket a Blueprint vállalatnak, amely adatközpontot akar ott létesíteni. A cég 10 millió dollárért, vagyis nagyjából 3 milliárd forintért vette meg a területet.

https://hvg.hu/tudomany/20260604_atombombas-hasonlat-adatkozpont-kornyezeti-hoterhelese

A helyiek kezdetben csak aggódtak, hogy egy 12 500 négyzetméteres adatközpont épül a szomszédságukban, ám egy helyi lakosnak, Pamela Griffinnek köszönhetően napvilágra került, hogy a területet valójában azért adományozták annak idején a városnak, hogy abból olyan közpark lehessen, ahol a gyerekek játszani tudnak.

A város egyelőre nem reagált a lakosok felháborodására, csupán annyit közölt, hogy meg fogja válaszolni a projekt környezeti terhelésével kapcsolatos aggályokat. A lapnak nyilatkozó Daniel Seguin, a város közösségi szolgáltatásokért felelős vezetője szerint azonban jogilag nem lehet kitáncolni a projektből, vagyis a Blueprint használhatja a területet adatközpont építésére. Seguin szerint a létesítmény a következő évtizedben 30 millió dollár (kb. 9 milliárd forint) adóbevételt hozna a 16 267 lakosú városnak.

Griffin szerint azonban

az érvelés sántít, az egykor megkötött 10 dolláros szerződés ugyanis szerinte egyértelműen kimondja, hogy mit lehet építeni a területen. És az nem adatközpont.

Griffin és családja ügyvédet fogadott, hogy érvényesítsék az igazukat, de a bíróság egyelőre lesöpörte a kérvényüket azzal, hogy az építkezés álljon le, amíg az ügy zajlik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: AFP

Hozzászólások