Új adatközpontot épített a Google, az űrben dolgozik majd

Október 1-jén startolhat el a világűr fel a Google hűtőszekrény méretű műholdja, ami egy egyszerveres adatközpontot működtet majd a Föld körül.

  • HVG

Nagy a verseny a technológiai vállalatok között az adatközpontok építése kapcsán, de nemcsak a Földön. Elon Musk vállalata, a SpaceX és Jeff Bezos cége, az Origin is arra törekszik, hogy az űrbe telepítsen ilyen egységeket, és a jelek szerint ebből a Google sem akar kimaradni.

A The New York Times beszámolója szerint a vállalat a jövő hét folyamán indíthatja útnak azt a hűtőszekrény méretű műholdat, amely egyetlen szervernek megfelelő számítási teljesítménnyel rendelkezik.

A tervet ismerő források szerint az eszköz egyelőre egy prototpíus, ami a Project Suncatcher nevű projekt részeként kerül majd Föld körüli pályára. Ahogy a neve is sugallja, a cél hogy a Nap fényét 7/24-ben használja fel a vállalat a bolygó körül keringő, mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok energiaellátására. Ha a megoldás beválik, az jelentős előrelépsé lenne, jelenleg ugyanis a földi adatközpontok működése nagyon komoly környezet terhelést jelent. Nem csoda, hogy az Egyesült Államokban erős lakossági ellenállásba ütközik az építésük.

https://hvg.hu/tudomany/20260923_egyesult-allamok-mesterseges-intelligencia-adatkozpont-epitese

Ugyanakkor a Google-nek és a hozzá hasonló vállalatoknak, még hosszú utat kell megtenniük, hogy kiderüljön: az elképzelés egyáltalán működőképes-e, nem is beszélve a pénzügyi megvalósíthatóságról. Az űrbéli adatközpontokat például az űrszemét is fenyegeti, ami adott esetében óriási pusztítást végezhet az ilyen egységekben, de hasonló veszélyt jelent az űrbéli sugárzás is. Ha mindez nem lenne elég, a folyamatos és stabil adatkapcsolatot is biztosítani kell a földi egységekkel.

Bár az űrbéli adatközpontok jó megoldást jelenthetnek az erőforrások és a földterület használatával kapcsolatos problémákra, valójában több tényező is van, ami éppen ezek ellen szól. Ilyen például az, hogy gyakorlatilag lehetetlen a szervizelésük, a hatalmas műholdkonstellációk pedig súlyos környezeti károkat okozhatnak: jelentős mennyiségű légszennyező anyagot juttathatnak a légkörbe, és veszélyeztethetik az ózonréteget is.

A Google szakemberei jelenleg az utolsó teszteket végzik a prototípus műholdon, amit október 1-jén indíthat útnak a SpaceX. A tervek szerint akár hat évig is pályán maradhat, míg végül elég majd a légkörben.

James Manyika, a Google kutatásért felelős alelnöke szerint ha a projekt sikeres lesz, akkor is hosszú út áll még a mérnökök előtt, mire sikerül összehozniuk az űrbéli adatközpontokat. A munkát az önvezető autók kifejlesztéséhez hasonlította.

A The New York Times értesülései szerint a Google azt tervezi, hogy a 2030-as évek közepére már ugyanannyit költ majd az űrbeli adatközpontokra, mint a földi létesítményekre.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

(Nyitóképünk illusztráció, azon az Orbiting Carbon Observatory 2 műhold látható. Forrás: NASA)

Hozzászólások