Elloptak két Nvidia feliratú pótkocsit a tolvajok – majd jött a kellemetlen meglepetés
A PlusAI és az Nvidia közösen fejleszt önvezető teherautókat. Előbbi cégtől nemrég két pótkocsit is elloptak.
Az amerikai exportkorlátozások nem tiltják az Nvidia számára, hogy a játékokhoz készült GPU-kat adjon el kínai vállalatoknak, a cégek pedig ezzel próbálják enyhíteni a hazai chiphiányt.
Több mint egymillió, játékokhoz és más feladatokhoz használható grafikus processzort vásároltak az Nvidiától egy év leforgása alatt a kínai technológiai vállalatok. A cél, hogy kielégítsék az AI-kapacitás iránti növekvő igényeket – írja a Financial Times. A lap iparági forrásokra hivatkozva rámutat: a tömeges felvásárlás azt jelzi, hogy az ország a fejlődő hazai piac ellenére továbbra is jelentős mértékben függ az amerikai AI-hardverektől.
Az ugyanakkor tény, hogy Kína nagyon belehúzott a termelésbe. A jelentések szerint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztési stratégiának köszönhetően 2026-ban megduplázódott az országon belüli AI-chipek gyártása. A kínálat azonban még így is képtelen lépést tartani az ország legnagyobb technológiai vállalatainak igényeivel.
A jelentés szerint közel 1,5 millió chip hiányzik Kínából: míg a hazai gyártás várhatóan 3,5 millió darabot tesz ki, a kereslet messze meghaladja az 5 milliót. Ennek ellensúlyozására Kína állítólag az Nvidia azon GPU-it kezdte el felvásárolni, amelyre nem adott ki exportkorlátozást az Egyesült Államok, majd azokat úgy alakítja át, hogy az AI-hoz kapcsolódó feladatok elvégzésére lehessen használni őket.
A PlusAI és az Nvidia közösen fejleszt önvezető teherautókat. Előbbi cégtől nemrég két pótkocsit is elloptak.
A lap értesülései szerint a beszerzett GPU-k többsége az Nvidia RTX Pro 6000D, RTX Pro 5000 és RTX 5090 modelleket jelenti. Utóbbi a piac jelenlegi legjobb grafikus kártyája, amit a csúcskategóriás játékokhoz terveztek.
Bár a jelentés megjegyzi, hogy ezek a Blackwell-chipek nem veszik fel a versenyt a Huawei Ascend 910C-jével és más hazai fejlesztésű csúcstermékekkel, hasznosnak bizonyulnak az „egyszerűbb AI-feladatok” elvégzésében.
A kínai felvásárlás további terhet jelenthet a piac számára, és újabb lökést adhat a GPU-k drágulásának.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.