Kevesebbet szövegel majd a ChatGPT, jelentősen átalakul a chatbot
Több vizuális elemet ígér az OpenAI új funkciója, az Intelligent UI. A ChatGPT ezzel kevesebb szöveget, és több képi, interaktív választ ad.
Az OpenAI szerint a ChatGPT ma már a Google keresőforgalmának 20 százalékát bonyolítja, amivel a második legnagyobb keresőmotor lehet a piacon. Csakhogy a számokat árnyalja néhány dolog.
Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a keresési motorok piacán a Google uralmát bármi is képe lenne megdönteni. Aztán jött a mesterséges intelligencia, a cég pedig érezte, hogy ez már egy új helyzetet teremt. Be is pánikolt tőle a vállalat, aminek a végeredménye a Gemini megszületése lett.
Azóta persze sokat finomodott ez a meglátás, ugyanakkor tény, hogy ma már nemcsak a klasszikus keresőmotorokkal kutakodnak információk után a felhasználók, hanem az AI-eszközökkel is. A Big Technology ezzel kapcsolatban most arról ír, hogy az OpenAI úgy becsüli, hogy a ChatGPT már elérte a Google keresőforgalmának mintegy 20 százalékát. Ez – a legtöbb mérőszám szerint – a világ második legnagyobb keresőmotorjává tenné a szolgáltatást, az adatot ugyanakkor érdemes fenntartással kezelni – írja a Gizmodo.
Adam Fry, a ChatGPT fogyasztói termékekért felelős vezetője a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az OpenAI vezető terméke rohamosan közelít a Google-höz. Itt érdemes megjegyezni, hogy az OpenAI épp a tőzsdei bevezetés előtt áll, így egy ilyen mondatot szívesen hangoztat az a cég, aki szeretné minél jobban felverni a saját részvénye árfolyamát.
Fry az adatok hangoztatásakor a „keresés-szerű lekérdezések” fogalmát használta, ami meglehetősen szubjektív megközelítés. Fry meghatározása szerint ez „lényegében bármi, amiért a felhasználó korábban egy hagyományos keresőmotorhoz fordult volna, most viszont inkább a ChatGPT-t veszi igénybe”. Amikor azt kérték tőle, hogy fejtse ki ezt a gondolatot, akkor úgy fogalmazott, valahányszor feltesz egy kérdést valaki, és rákeres az interneten, az egy keresésnek számít.
Több vizuális elemet ígér az OpenAI új funkciója, az Intelligent UI. A ChatGPT ezzel kevesebb szöveget, és több képi, interaktív választ ad.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy ezek szerint minden, a ChatGPT-nek adott utasítás keresésnek számít? A kép- és videógenerálás nyilván nem, de az összes többi esetben az AI az interneten kutakodhat, hogy alátámassza a saját állításait.
Fry azzal kapcsolatban nem mondott adatot, hogy hány utasítás tekinthető tényleges keresésnek a ChatGPT-nél. Durva becslést azonban így is lehet tenni: a Google-nél a hírek szerint napi 16 milliárd keresés történik, így a ChatGPT állítása szerint körülbelül 3,2 milliárd hasonló felhasználói interakciót lehet számolni.
Ez hihetőnek tűnik, bár érdekes, hogy a ChatGPT azon próbálkozásai, amelyekkel valódi, Google-szerű termékeket akartak létrehozni, lényegében kudarcba fulladtak. Ilyen volt például a SearchGPT, ami önálló keresőmotornak indult, majd végül beolvadt a ChatGPT-be, illetve a ChatGPT Atlas, ami egy Chrome-hoz hasonló böngésző volt, ám végül az év elején elkaszálta azt az OpenAI.
Fry szerint egyébként a ChatGPT-nek jelenleg 1,2 milliárd heti aktív felhasználója van – ebből mintegy 200 millióan az elmúlt két hónapban kezdték el használni a szolgáltatást. A vállalat modelljei a hírek szerint hetente körülbelül 1,5 milliárd képet generálnak a felhasználók számára, és mintegy 250 millióan használják a ChatGPT Voice funkciót, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók szóban kommunikáljanak a csevegőrobottal.
Ezek a számok igencsak izgalmasak, ugyanakkor az is érdemes megjegyezni, hogy Fry nem árult el konkrétumokat arról, hányan fizetnek ténylegesen a ChatGPT-ért.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.