Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Darksiders nevű játék az ismeretlenségből robbant be a köztudatba.
A Darksiders nevű játék az ismeretlenségből robbant be a köztudatba. A szinte ismeretlen Vigil Games által fejlesztett, kis költségvetéssel készült játék pillanatok alatt a nagy, AA címek között találta magát, köszönhetően az elképesztően igényes zenének, grafikának, és a sajátos történetnek.
A THQ elégedett az eladásokkal, így (immáron nagyobb költségvetéssel) készül a második rész is. Sajnos túl sok információt nem tudni, a bemutatkozó tréler mindenesetre látványos. Ha csak annyira lesz igényes, mint az első rész, akkor már elégedettek is lehetünk…
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.