szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A bezárandó Baumax áruházakat az osztrák XXXLutz bútorlánc vásárolta meg, 12 áruház és 6 további telephely került a tulajdonukba. A cég új áruházakat egyelőre nem épít, emellett jelenleg is vizsgálják annak lehetőségét, hogy átvegyék a baumaxos dolgozókat: ez nagymértékben attól is függ, hogy hol és milyen ütemben sikerül átalakítani a korábbi barkács- és építési áruházakat.

Kivonul a Baumax Magyarországról. A cég szerdán jelentette be, hogy elhagyja a magyar piacot. A vállalat akkor azt közölte, hogy a telephelyek ingatlanjait az XXXLutz bútorlánc veszi át. A Pénzcentrum megkérdezte, hogy pontosan mik is a tervei a cégnek.

Az osztrák csoporthoz tartozó Möbelix ügyvezető igazgatója, Simonyi András a lapnak elmondta, hogy 12 áruházat és 6 további Baumax-telephelyet vásárolt meg az XXXLutz. A következő hónapokban folytatódik az az intenzív elemző-előkészítő munka amelynek eredménye alapján konkrét döntéseket fognak arról hozni, hogy a megvásárolt ingatlanokat milyen módon hasznosítják majd. Az viszont biztos, hogy egyelőre új áruházakat nem építenek.

wikipedia

Simonyi András emellett ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Magyarországon is a "klasszikus", piros székes XXXLutz üzletek nyíljanak: ez is egy a lehetséges opciók közül, amelyet alaposabban meg kell vizsgálniuk. Az ügyvezető igazgató azt is közölte, vizsgálják azt, hogy átvegyék a baumaxos dolgozókat. Ez viszont attól függ, hol és milyen ütemben sikerül átalakítani az áruházakat.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Életveszélyesen bántalmazta kisfiát az anya, mert nem hagyta abba a sírást

Életveszélyesen bántalmazta kisfiát az anya, mert nem hagyta abba a sírást

Az otthona előtt robbantották fel Mariupol ostromának egyik orosz vezetőjét – videó

Az otthona előtt robbantották fel Mariupol ostromának egyik orosz vezetőjét – videó

Rosszul lett egy holland család, mert kannabisz volt a Haribo gumicukorban

Rosszul lett egy holland család, mert kannabisz volt a Haribo gumicukorban

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz