Új reménységet villantott fel a Nemzeti Alaptanterv a jövő nemzedékek számára, eztán ugyanis kötelező lesz a relaxáció és a meditáció a tanintézményekben, egészen kicsi kortól kezdve, hogy a „gyerekek ne legyenek annyira idegesek”,  valamint „a lelkük és a testük egyensúlyba kerüljön”. Az ötletgazda pszichológusnő szimbólumterápiával is foglalkozik, ami az alternatív gyógyászatban nagyon menő, főleg, ha valaki az ezotérikus világképben, energiamezőkben, test-lélek harmóniákban, „megváltozott tudatállapotban” beépülő pozitív kódban stb. hisz. Nem pusztán egy kis ellazulásról van szó, hanem meditációs gyakorlatokról, amiket az összes létező New Age-rendszer alkalmaz, bár Bagdy Emőke jelzi, hogy keresztény meditáció is van (nem teszi hozzá, hogy az pusztán elmélkedést jelent).

Mindegy: akármiben hisz a gyerek, úgy leküldik alfába, mint a sicc, hogy ne legyen annyira ideges.

Magam speciel a hír hallatán érezni kezdtem, hogy „hat rám a negatív”. Elég egyértelmű ugyanis, hogy már megint bevezetnek valami kötelezőt mindenkinek, ami nem fér bele mindenki világképébe és szemléletmódjába. Pl. a nagyegyházakban is erősödő evangelikál mozgalmak a meditációt egyenest ördögtől valónak tartják, mert azzal, úgymond, az ember kiszolgáltatódik a szellemvilágnak. Magam ugyan nem esküdnék rá, hogy egy kis ritmikus légzéstől/mantrázástól a szellemvilág tényleg elkezd ki-be mászkálni az emberbe – de a kormány legalább a fundi keresztényekre tekintettel lehetne, ha már nagy ívben tesz a materialistákra meg a szkeptikusokra.

Egyébként a magyar gyerek többnyire nem attól ideges, hogy relaxálatlan, hanem attól, hogy az alapvető szükségleteiben szenved hiányt. S eközben a népnemzeti-ezotérikus rezsim igyekszik megváltoztatni az ő meg a szülei tudatállapotát, azt mantrázva, hogy„békesség, békesség”. Pedig nincs békesség.