Simon Peresz a kamarai rendezvényen.  Felszólalt és elmondta rossz mondatát.

Simon Peresz izraeli elnöknek egy gazdasági kamarai rendezvényen mondott, a Maariv által tudósított szavai, hogy „manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmat építeni… Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát”, bizonyos körökben vihart kavartak. Jóval nagyobbat, mintha az osztrák, kanadai vagy finn államfő beszélt volna ugyanerről.

Vitathatatlan, a közel-keleti politika nagy öregje jobban megválogathatná szavait. Politikusnak úgy érdemes fogalmazni, hogy a szavakkal ne lehessen - összefüggéseiből kitépve – bumerángként visszaütni rá. Ugyanakkor látható, Izrael elnöke úgy járt a hazai antiszemitákkal, mint jámbor atyafi a részeg kocsmatöltelékekkel. Aki megfordult már néhányszor kültelki talponállókban, biztos látott efféle jelenetet: odalép az ismeretlen vendég a söntéspulthoz, kicsit hangosabb a megszokottnál, félreérthető mozdulatot tesz s ezzel rögtön bele is köt a lerészegedő „törzspiások” valamelyike. Utólag belemagyarázható, hogy amennyiben valamivel csendesebb és szolidabban gesztikulál, a verekedés elmarad. Csakhogy a lényeg nem ez. Hanem néhány alkoholista lumpen, akik bunyózni vágyva, ürügyre lesnek. Várnak, amíg jön valaki, akit mondvacsinált okkal elagyabugyálhatnak.

A Peresz-beszéd utóélete bizonyítja legjobban, hogy amikor valaki(k) súlyos előítéletet táplálnak a zsidóság iránt, ugyanúgy kezdenek működni, akár a fenti szeszkazánok. Előbb-utóbb találnak olyan „célszemélyt”, akinek tényleges (vagy feltételezett) cselekedeteire, kijelentéseire hivatkozva demonstrálják Izrael világuralmi szándékait. A hét MDF-alapító politikus, köztük Csurka István, Für Lajos, Lezsák Sándor, Csoóri Sándor, Fekete Gyula levele (lásd a csatolt dokumentumot) tipikus példája ennek. Persze hivatalosan a dokumentum szerzői – a legitimálónak gondolt tiszteletkörök után - csak (ál)naiv kérdéseket tesznek fel. Mégpedig, hogy a felvásárlás „a gazdaságon és pénzvilágon kívül (ipar, mezőgazdaság, közlekedés, kereskedelem, bankvilág), közvetve vagy közvetlenül, kiterjed-e a kultúra, média, közoktatás, tudományok, egészségügy etc. területeire is? (...) az ország teljes intézményi és irányítási rendszerét, a politika teljes világát is (pártok, parlament, kormány, önkormányzatok etc.) magában foglalja-e? (…) mi a célja a totálisnak tűnő országfelvásárló elképzeléseknek? Puszta üzlet? Katonai vagy másfajta bázis létrehozása? Népmozgalmi, bevándorlási, illetve kitelepítési, beolvasztási elgondolások?” Nem nehéz felfedezni, itt kérdő mondatokba állításokat csomagolnak. 

Simon Peresz – mint a hivatalban lévő politikusok bármelyike – dicsekedett azzal, milyen jól teljesít az izraeli gazdaság. Ezt a befektetések hatalmas, országnyi volumenével illusztrálta. Valószínű, hogy az öngerjesztő retorika hevében jócskán elszaladt vele a szekér. Ha valaki ebből képes lehetőségként feltételezni azt, hogy Izrael kilóra megveszi a politikai rendszerünket, támaszpontokat alapítana, és szervezett bevándoroltatást hajtana végre, azzal szemben jogos a gyanakvás, nem csupán ártatlan kérdések megfogalmazásáról van szó.  (Mellesleg kíváncsiak volnánk arra az elmebetegre, aki a hiányban és adósságban úszó költségvetésünket, úgymond meg szeretné venni.) Pár balul elsült, nyilvánvalóan csak a gazdaságot érintő mondat után a nemzethalál árnyékáról képzelődni, az bizony összeesküvés-elmélet a javából. Effajta következtetéseket levonni Peresz szavaiból még jóindulattal sem tekinthető másnak,  mint rosszhiszemű, prekoncepciós olvasatnak.

De nézzük a másik állítást, amely úgy felháborította a levitézlett politikusokat. Peresz elmondta, gyarmatosítás és katonaság bevetése nélkül is lehetséges a birodalomépítés. Mindez csupán annyit jelent, manapság nem kell országokat lerohanni vagy alávetni, hogy saját hazánkat gazdaggá tegyük. Elég, ha jó gazdaságfilozófiával támogatjuk, segítjük a vállalkozásokat. Az effajta impérium nemcsak a „hódítót”, de a „zsákmányterületet” is gyarapítja, innováció, munkahelyteremtés, adóbevétel révén. Ha a zsidó (általában a külföldi) tőke „gyarmatosítása”, olyan szörnyű, miért van, hogy azon térségek (pl. Fekete-Afrika, Burma, Észak-Korea stb.) a legnyomorultabbak, amelyeket a „kolonializálók” nagy ívben kerülnek? Ők igencsak vágynának rá, hogy rájuk törjön a karvalytőke.

Jövőre lesz hatvan éve, hogy Izrael stabil, többpárti demokrácia. Akkor miért van az, hogy a jobboldal „érdes része” kényszeresen rengeteget foglalkozik a nem létező „zsidó veszéllyel”, a hatalomtecnikailag visszabolsevizálódó Oroszország gazdasági térnyerésével pedig jóval kevesebbet? Ezt már döntse el az olvasó.

Papp László Tamás