Novák Zoltán © Szakács Barbara

Magyarország öt éve az unió tagja. Az évforduló alkalmából tartott ünnepségek mellett megindult a pártok értékelési és értelmezési versenye arra vonatkozóan, hogy hogyan is ítéljük meg az uniós tagság első öt évét. Ennek az értelmezési versenynek volt az egyik fóruma a parlament, ahol a honatyák ismét nem voltak képesek túllépni saját árnyékukon, és a visszatekintés során az egyik oldal a fekete, a másik oldal a rózsaszín szemüvegét tette föl. Természetesen a vita parttalanná vált, egyik fél sem volt hajlandó letérni arról a kommunikációs ösvényről, amit kijelölt magának. Elmaradt tehát a higgadt számvetés és az összegzés, ami nélkül nagyon nehéz lesz a következő öt évet sikerre vinni az Unió berkeiben.

A Parlament plenáris ülésén a napirend előtti pengeváltás során a jobboldal a teljes sikertelenség időszakának minősítette az elmúlt öt évet, a rossz gazdasági mutatókat és a lakosság euro-szkeptikusságának felerősödését hozta fel, és bírálta az uniós támogatások lehívásának gyakorlatát. A kormányoldal pedig éppen a támogatások hatékonyságát, a település- és vállalkozásfejlesztési, valamint az infrastrukturális beruházások sikerét emelte ki, mindemellett hangsúlyozta, hogy az uniós segítség nélkül az országot sokkal súlyosabban érintette volna a gazdasági világválság. Kapcsolódási pontok nélküli polifonikus vita volt ez, amelyben a felek a már megszokott módon elbeszéltek egymás mellett.

Mivel egy kampány kellős közepén járunk, sajnálatos módon eleve kevés esély mutatkozott a higgadt értékelésre. Éppen azt felejti el a Tisztelt Ház, hogy ez egy európai parlamenti választás kampánya, ezért legalább az illendőség kedvéért, pro forma tehetnének néhány említést az EU jövőjére vonatkozó álláspontjukról, Magyarország jövőbeni szerepéről az Unióban, vagy akár a Lisszaboni szerződés problematikájáról, a föderalizáció helyzetéről, a szupranacionális válságkezelésről, az eurozónához való csatlakozásról, vagy arról, hogyan kívánják csökkenteni a lakosság euro-szkepticizmusát. A vitát hallgatva a gyanútlan állampolgárban felvetődhetett a kérdés, hogy létezik-e még egyáltalán ez az Európai Uniónak nevezett képződmény, ami apropóján a politikusok összecsapnak, és amelynek parlamentjébe épp most kívánunk képviselőket választani, vagy pusztán egy fejünk fölött lebegő EU-tőgyről szól a vita, amit ha elég kitartóan rángatunk akkor nekünk is csurran valami?

Ha már nem beszélhetünk érdemben az európai ügyekről, és esélyünk sincs a pártok Európa-szemléletét összevetni, lássuk milyen belpolitikai vonatkozásai vannak az EP-választásoknak. Mert tagadhatatlanul van belpolitikai tétje. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy öt évvel ezelőtt – ha közvetve is – a miniszterelnök lemondásához vezetett a rossz EP-választási szereplés.

Ezúttal két tényező fogja lekötni a közvélemény figyelmét. Az egyik, hogy milyen arányban szenved vereséget a magyar baloldal, a másik, hogy hogyan szerepelnek a kis pártok, különös tekintettel a Jobbik.

Az MSZP szemmel láthatóan a veszteség minimalizálására törekszik, és valószínűsíthető, hogy ezúttal a vereség nem fogja megrendíteni a kormányfő helyzetét. Nemcsak azért nem, mert csupán néhány hete regnál, és folyamatosan távolítani próbálja magától a primer pártpolitikát, hanem azért sem, mert az MSZP eleve kalkulál a vereséggel. Igaz persze, hogy 2004-ben is kalkulált, és hozzá kell tenni, hogy van olyan mérvű vereség, amely felzaklathatja az MSZP jelenleg rendezett sorait, és olyan reakcióhullámot vált ki a párton belül, amely előre nem látható következményekkel járnak. A Fidesz egyértelmű érdeke, hogy olyan vereséget mérjen ellenfelére, mely demoralizálja a párt egészét.

Ami pedig a kis pártokat illeti, három nagyon eltérő kampánymetodikát tapasztalhatunk. Az SZDSZ egy eléggé offenzív identitáskampánnyal rukkolt elő, amelyben sajátos módon a Jobbikkal szemben határozta meg önmagát – megemelve ezzel a Jobbik relevanciáját –, olyan alternatív döntési helyzetet vázol fel (plakátokon és hirdetésekben) a választók számára, melyben ők határozhatják meg, hogy ki legyen a harmadik erő Magyarországon: a Jobbik vagy az SZDSZ. A Demokrata Fórum perszonális kampánya a személyiségekre helyezte a hangsúlyt. Bokros Lajos előtérbe tolása akár fordítva is elsülhet, de ugyanakkor be is viheti a pártot az Európai Parlamentbe. Mindenesetre ennek eléréséhez több kell egy mosolynál a plakátokon. De a legnagyobb érdeklődést minden bizonnyal a Jobbik szereplése fogja kelteni.

Azt talán nem kell ecsetelni, milyen hatással lenne Magyarország megítélésére, ha a Magyar Gárdájáról mostanra már Európa szerte ismert Jobbik képviselőt küldhet EP-be. (Ez a hatás annak ellenére is releváns, hogy a Jobbik elvbarátai már régóta ott ülnek a Európai Parlamentben, mert az őket delegáló pártok sem a retorika, sem a tettek szintjén nem mentek el olyan messzire mint a Jobbik. ) Ám a választási eredmény a párt jövőjét illetően is vízválasztó lesz. Ne felejtsük el, hogy a 2006-os választáson a Jobbik a MIÉP-pel együtt is csak 2.2% ért el, és ez az első alkalom, amikor a párt egyértelművé teheti, hogy számolni kell vele, és a küszöb elérése újabb lendületet adhat a pártszervezésnek. A Jobbik kampánystratégiáját két szóban össze lehet foglalni: Magyar Gárda. A Gárda voltaképpen egy marketingeszköz, amivel a pártnak sikerült átlépnie a média ingerküszöbét, és így ismertté, láthatóvá vált.

A Jobbiknak most olyan sok tényező játszik a kezére, hogy ha az EP-választásokon nem képes elérni az 5%-ot, akkor valószínűleg az országgyűlési választásokon sem fogja, és meg van pecsételve a sorsa. Az EP-választás ugyanis – jellegéből adódóan – a kis pártoknak kedvez. Nem pusztán az alacsony részvétel miatt, hanem azért is, mert az EP-választásokon nem játszik akkora szerepet a győzelem-vereség kettős tétje, éppen ezért a szavazók egyéni döntésében nem válik dominánssá a szavazat-racionalizáció elve; ez azt jelenti, hogy a polgár a mérlegelés során kevésbé veszi figyelembe, hogy voltaképpen melyik pártnak van esélye a győzelemre, sokkal inkább hajlamos a közvetlen szimpátiái alapján dönteni. Éppen ezért, az EP-választásokon a kis pártok, így Jobbik is sokkal nagyobb eséllyel indulnak, mint az országgyűlési választások alkalmával. A Jobbik malmára hajtja a vizet a válság okozta elkeseredettség is, a baloldali kormányzás iránti protest hangulat, a közbiztonsági érzület romlása, no meg az is, hogy Morvai Krisztina személyében sikerült egy országosan ismert arcot az EP-lista élére állítani. Tehát mindezeket figyelembe véve leszögezhetjük, ha most nem sikerül a pártnak érdemi eredményt elérnie, akkor soha.

Mindent egybevetve – bár nem ez a rendeltetése – az EP-választás ismét a belpolitikai küzdelmek martalékává válik, tetszik, nem tetszik a pártok időközi erőpróbája lesz. Így erőteljesen befolyásolja majd a pártok középtávú politikáját, és a szavazati arányok alakulása meghatározza majd a politikai erőknek a 2010-es választásokra irányuló stratégiáját is.

Novák Zoltán