Tetszett a cikk?

A Magyar Gárda trianonozására, ostoba, sérelmi nacionalizmusára nem jelenthet mentséget a Slota-féle, hasonlóan bornírt, reszlovákosító politika, melynek legutóbbi terméke a súlyosan diszkrimináló nyelvtörvény. Arról sem érdemes vitatkozni, hogy 1990 után a súlyosan kompromittálódott szimbólumok közül melyik támadt fel előbb: a nyilasok által kultivált Árpád-sáv, vagy a hasonlóképp történelmi szimbólumnak is tekinthető kettős kereszt, a Hlinka-gárda jelvénye. Egy valami kétségtelen, Szlovákiának többet kellene tennie az ott élő magyarok nyelvi és kulturális igényeinek kielégítéséért.


Úgy tűnik, északi szomszédainknál, Szlovákiában is hitelt adnak az önidealizáló dajkamesének. Az ottanihoz alaposan át kellett írni a Kárpát-medencében élő nemzetek történelmét, elsősorban mindazt, ami a huszadik században történt. Ahhoz a fajta nacionalizmushoz, amit szlovák miniszterelnök, és a legnagyobb, mellesleg szociáldemokrata kormánypárt, a Smer-SD vezetője, Robert Fico, az általa vezetett koalícióban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt vezérével, Jan Slotával együtt a politika színpadára visszahozott, elengedhetetlenül szükséges nemcsak az „ezeréves elnyomó” magyarság démonizálása, de annak a hangsúlyozása is, hogy a szlovákok mindig csak áldozatok voltak. Most is erre a sorsra jutnának, ha politikusai nem ismernék fel a szörnyű veszélyt, mely az elmagyarosító törekvések formájában fenyegeti őket.

Szent István szobra Komáromban
© MTI
Amikor augusztus huszonegyedikén a Szent István szobrának avatására érkező Sólyom László magyar köztársasági elnököt, a hatósági közegek, a határokat „légiesítő” Európai Unió legnagyobb dicsőségére nem engedték be Szlovákiába, mögöttük néhány tucatnyi nacionalista tüntető tűnt fel. Szlovák nyelvű transzparensen azt követelték: „Legyen szobra Cirillnek és Metódnak Komáromban!” Ami nyomban világossá tette, milyen abszurd ügyek miatt sikerül felszítani a szenvedélyeket az amúgy nagyon szépen rendbe hozott, barátságos, magyar többségű városban. Ahol is van szobra a derék 9. századi hittérítőknek, a szláv kultúra szentté avatott apostolainak, csak épp a Matica slovenská (magyarul: Szlovák anyácska, szlovák tudományos és kulturális intézmény) épületének homlokzatán, egy timpanon-szerű, nagyobb fülkében, nem pedig köztéri talapzaton. De hogyan kerülnek Komáromba a keresztelő bizánci szerzetesek, akiket különben a Balatontól nem messze, Zalaváron, mely hajdani működésük központja volt, bronzba öntve is megcsodálhatunk?

Tény, hogy a pozsonyi parlament a magyarsággal való békés együttélés, a status quo elfogadása helyett, valamiféle ködös nemzeti ambícióktól vezérelve, folyamatosan konfliktust generál a legnagyobb kisebbséggel. Ez történt, amikor provokatív módon megerősítették a benesi dekrétumokat, majd amikor elfogadták a most hatályba lépett nyelvtörvényt.

Ján Kollár, a szolovák nemzeti romantika jelentős alakja, aki mellesleg Pesten, a mai Deák-téren álló evangélikus templom lelkészeként működött, és Petőfi Sándort is tanította, 1837-ben németül megjelent könyvében fejtette ki a „vzájemnost”, a szláv kölcsönösség fogalmát, mely kiemelt szerepet szánt a nagyra hivatott, galamblelkű szlovák nemzetnek. A szlovákok szerinte a szláv népek közepén helyezkednek el, ezért valamiféle központot testesítenek meg. Mi több, valamiféle „választott népet” alkotnak: az európai civilizáció tökéletesítésének élvonalában a szlovákság áll majd. Ahhoz azonban, hogy betöltsék küldetésüket, emancipálódniuk kell, s meg kell szabadulniuk a magyaroktól, az „évezredes elnyomóktól”.

Több mint másfél évszázad telt el már Ján Kollár halála óta, akinek eszméi hézagmentesen illeszkednek a többi, a 19. század első felében élt romantikus nacionalista gondolkodó teóriáihoz. Magyar, román, szerb, horvát „kollégái” hasonló gondolatokat fejtettek ki, azzal a különbséggel, hogy persze a sajátjukat gondolták nagyra hivatott galamblelkű népnek és ismét másokat bélyegeztek meg héjaként. Az viszont elgondoltató, hogy a nacionalista ideológiák ilyen virulensnek bizonyulnak a Kárpát-medencében még ma is. És ha a politikusok folyamatosan azt sulykolják a tömegekbe, hogy valamelyik szomszéd népben fenyegető ellenséget kell látni, az egy idő után nyomot hagy a kollektív tudatban. Az elszenvedett sérelmekért követelt elégtétel, a verbális agresszió persze a másik oldalon hasonló reakciót szül, s ilyenkor már egyszerűen eldönthetetlen, ki kezdeményezte a gyűlölködést. 

Ugyanakkor mindkét népnek túl kell lépnie a szimbolikus ornitológián, a galambok és héják rögeszmés világán. És ha erre önmaguktól nem képesek, az Európai Uniónak kell ebben segítenie. Brüsszel nem tehet úgy, mint a strucc, az a nevezetes madár, melyről az a legenda terjedt el, hogy ha megoldhatatlan problémával találja magát szembe, homokba dugja a fejét.

Pelle János

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!