Az 1896-os, első újkori olimpia sikerén fölbuzdulva az athéni szervezők azt szerették volna a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) elérni, hogy attól kezdve rendezze Athén az összes olimpiát. Ezt a NOB illetékesei udvariasan visszautasították, de hozzájárultak ahhoz, hogy 1906-ban, a tízéves évfordulón Athén egy soron kívüli, nem hivatalos olimpiát rendezzen.

Az 1906-os, úgynevezett Pánhellén játékok rendezői kitettek magukért és tíz év után ismét igazi olimpiai hangulat jellemezte a versenyeket. Az április 22-től május 2-ig tartó nem hivatalos olimpián húsz állam vett részt, huszonkét színben. Ez úgy lehet, hogy az Osztrák Császárságot Ausztria és Csehország egyaránt képviselte, továbbá jelen volt egy belga-görög evezős egység. Érdekesség, hogy Oroszország nem vett részt a játékokon, de az Orosz Birodalomhoz tartozó Finnország igen – és nyert is két aranyat. Összesen hetvennyolc számban avattak bajnokot.

Az 1906-os Pánhellén játékok megnyitó ünnepsége Athénban © Getty Images

A magyar sportolók két első, öt második és három harmadik hellyel térhettek haza. Az egyik magyar aranyat a horvát nemzetiségű, szabadkai Sztantics György (1878-1918) szerezte, mégpedig háromezer méteres gyaloglásban; ugyanő hetedik lett az ezerötszáz méteres gyaloglóversenyben. A másik „olimpiai” elsőséget a Hajós Henrik (Hajós Alfréd öccse, 1886-1963), Halmay Zoltán (1881-1956), Kiss Géza (1882-1952) és Ónody József (1882-1957) alkotta, négyszer kétszázötven méteres gyorsúszó váltócsapat szerezte. Érdekes, hogy az összesen öt győztes magyar sportolóból csak egy, Halmay Zoltán lett hivatalos olimpiai bajnok: St. Louisban nyerte meg az ötven, illetve a százyardos gyorsúszást. Halmay egyébként egy második helyet is elért Athénben, mégpedig a százméteres gyorsúszásban.

Az 1906-oshoz hasonló kváziolimpinak tekinthető a modern sport történetében az 1984-es sportesemény, a Barátság-versenyek, válaszul az Egyesült Államok és néhány szövetségének négy évvel korábbi olimpia moszkvai bojkottjára . A bojkott oka Szovjetunió afganisztáni fegyveres beavatkozása volt. Erre fel a Szovjetunió és a blokk tagjai bojkottálták négy évvel később a Los Angeles-i olimpiát. (Még 1984. április 16-án Marat Gramov, a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta: nem tervezik az olimpia bojkottját, május 8-án viszont Moszkva bejelentette a bojkottot. Ekkor már másfél hónapja szervezték az olimpia pótlására szóló Barátság-versenyeket…)

Két szocialista ország 1984-ben nem volt hajlandó a szovjet bojkottot tudomásul venni: Románia és Jugoszlávia, ez utóbbi eleve nem tartozott a szovjet blokkhoz. Románia Los Angelesben húsz aranyérmet szerzett, ezzel az államok közötti nem hivatalos versenyben második lett az Egyesült Államok mögött. Jugoszlávia versenyzői hét győzelemmel térhettek haza. Többek közt mindkét jugoszláv kézilabdacsapat első lett, és megnyerték a Szovjetuniót és Magyarországot nélkülöző vízilabdaversenyt is. A fiatal tornásznő, a székely Szabó Katalin pedig négy aranyat nyert – Romániának.

A Barátság jjátékok tiszteletére kiadott szovjet bélyeg

A versenyekre kilenc országban – Bulgáriában, Csehszlovákiában, Észak-Koreában, Kubában, Kelet-Németországban, Lengyelországban, Magyarországon, Mongóliában és a Szovjetunióban – került sor a Los Angeles-i olimpia előtt és után, de nem alatt. Magyarországon rendezték a kötöttfogású birkózást, a vívást és a műugrást.

A magyar versenyzők tíz aranyérmet nyertek a Barátság-versenyeken. Bakos György száztíz méteres gátfutásban, Gáspár Tamás kötöttfogású birkózásban, Nagysolymosi Sándor cselgáncsban, Somogyi Miklós ötven kilométeres kerékpározásban, Kotroczó Lászlóné légpisztolyban, Stefanek Gertrúd, illetve a Stefanek Gertrúd, Kovács Edit, Jánosi Zsuzsa, Győrffy Katalin alkotta csapat tőrvívásban, Kolczonay Ernő párbajtőrvívásban, Fábián László, illetve a Fábián László, Mizsér Attila, Szombathelyi Tamás alkotta csapat öttusában nem talált legyőzőre.

Örökké megválaszolatlan, hogy akár ők, akár mások, akik nem nyertek a Barátság-játékokon, mire vitték volna Los Angelesben. Hogy kiragadjunk három példát: az 1967-es születésű Darnyi Tamás 1985-ben Európa- 1986-ban pedig világbajnok volt, tehát lehet, hogy már Los Angelesben is érdemes lett volna bedobni a mély vízbe. Az ekkor még mindig csak huszonegy éves Wladár Sándor két évvel korábban VB-, egy évvel korábban EB-ezüstöt úszott. Az olimpián sosem győző, ekkor harminchat éves kenus, Wichmann Tamás pedig 1982-ben megnyerte utolsó, kilencedik világbajnokságát, 1983-ban VB-bronzérmet szerzett.

A sor hosszan folytatható, s biztos, hogy az MSZMP Politikai Bizottságának idevonatkozó, 1984. május 14-i – formálisan a Magyar Olimpiai Bizottság május 16-i – határozata sok kiváló sportolót fosztott meg attól, hogy Los Angelesben fölállhasson dobogó tetejére – vagy bármely fokára. A Barátság-versenyek magyar győztesei közül négy évvel korábban, Moszkvában senki sem volt olimpiai bajnok és négy év múlva, Szöulban is csupán Fábián László és Mizsér Attila – mint az öttusacsapat két tagja – tudott aranyérmet szerezni, így megkockáztatható: többeket az egyetlen olimpiai elsőségtől fosztott meg az akkori állampárti, illetve sportvezetés.

Másfél évtizeddel később a magyar állam utólag fejet hajtott a Barátság-versenyeken győztes sportolók előtt: az Országgyűlés – Deutsch Tamás akkori ifjúsági és sportminiszter javaslata alapján – rájuk is kiterjesztette az olimpiai bajnokoknak járó anyagi juttatást.

Szegő Péter