Meghallgattam a Ligetben Horváth Csaba beszédét, és eszembe jutott, Charles-Maurice de Talleyrandnak, a nagy diplomatának híres mondata, már XVIII. Lajos király külügyminisztereként: „A Bourbonok semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek.”

Horváth Csaba bejelenti a jó hírt

MTI/Koszticsák Szilárd

A szocialisták sem képesek okulni: ott folytatják, ahogy legutóbb abbahagyták. Most az „ellenzéki üzemmódhoz” térnek vissza, a Kádár-kor nosztalgiájával fűszerezett szociális demagógiához. (Kormányzati üzemmódjuk a gátlástalan privatizáció volt, mérhetetlen bürokráciával tarkítva: ennek most legalábbis egy darabig vége, a magyar választók akaratából) „Van egy jó hírem”, jelentette be a szocialista főpolgár-mesterhelyettes a meghatározhatatlan célból összegyűlt tömegnek: 2013-tól díjmentessé tesszük a közösségi közlekedést, vagyis nem kell majd fizetni a BKV járművein. Legalábbis a fővárosiaknak nem, akik több négy éves, bejelentett budapesti lakcímmel rendelkeznek, illetve az itt tanuló egyetemistáknak. Szerinte az elmaradó bevételt a parkolási díjakból, illetve a kijelölendő „zöldzónák” évi 50 milliárdot hozó bevételéből lehetne pótolni.   

Meglehetősen merész, aligha megvalósítható ötlet, megrökönyödéssel fogadta a Ligetben összegyűlt hallgatóság is. Érdekes, hogy éppen most állt elő Horváth ezzel az ötlettel, amikor a BKV a tönk szélén áll, amikor folyik a cégnél a nyomozás milliárdnyi közpénzek eltapsolása ügyében, és amikor a fővárosi önkormányzathoz közelálló személyek is nyakig benne vannak a korrupciós ügyekben  Kire bízná a milliárdos tételek átcsoportosítását? (A Fidesz azzal tromfolt, hogy minimum nyolc éve volt a baloldali kormányzatoknak, hogy ezt az ötletet megvalósítsák).

De Horváth Csabát úgy látszik, semmilyen megfontolás sem tartotta vissza. Mesterházy Attila, pártjának jövendő elnöke és frakcióvezetője is leküzdötte gátlásait, amikor rögtön utána, ugyanott kijelentette: pártja „csak és kizárólag elsősorban a munkásokat képviseli, nem a spekulánsokat.” Ilyenkor csak az a kérdés: kit tekint ő spekulánsnak? Ugyanazokat, akiket Orbán Viktor a választási győzelem utáni beszédében meg oligarcháknak nevezett, vagy másokat? Ennél jóval konkrétabb volt a Ligetben a Munkáspárt óriási transzparense, József Attila után szabadon: „Döntsd a tőkést, ne siránkozz!”

A hatvanas-hetvenes években a BKV európai mércével mérve is magas színvonalú szolgáltatást nyújtott, alacsony áron, amit az állami költségvetés támogatása tett lehetővé. A fővárosi tömegközlekedés bizonyos értelemben a létező szocializmus utolsó mohikánja volt a rendszerváltás után. A Horn-kormány, szavazói bázisa megőrzése végett elérte, hogy a hatvanöt éven felüli nyugdíjasok ingyen utazhassanak a fővárosban a járműveken. Az MSZP elutasította azt is, hogy az áttekinthetetlenül bonyolult és pazarló BKV-t racionalizálják és szanálják, alkalmassá tegyék arra, hogy a kapitalista viszonyok között működjön. Ez a feladat, akár tetszik, akár nem, a most hatalomra lépő Fidesz-kormányra, illetve az önkormányzati választásokon megválasztandó, új összetételű fővárosi közgyűlésre marad.

Horváth Csaba utópisztikus, demagóg javaslatával csapdába került. Vagy visszavonja, és elveszíti maradék hitelét is, vagy kitart mellette, és akkor olyan kényszerpályára kerül, melyről hosszú ideig nem tud majd leszállni. Még mindig a megszorítások ideje van, nem pedig az osztogatásé, különösen a fővárosban nem. A BKV-nál mindenekelőtt fel kell tárni, a „titokszobákban” őrzött iratok alapján, milyen gazdálkodás folyt, mire pontosan fordították hosszú éveken át az állami költségvetésből kapott támogatást. Mérleget kell készíteni, tekintetbe véve, hogy a járműpark előöregedett, és a jegyek ára az utóbbi években (ahogy ezt Horváth Csaba is minden alkalommal megszavazta a fővárosi közgyűlésben) rendre emelkedett. Kérdés, megszólal-e az ügyben, és mit mond Demszky Gábor főpolgármester, akinek már nincs sok vesztenivalója, mert nem indul újra az őszi önkormányzati választásokon.  Ha Demszky elutasítja Horváth „jó hírét”, végképp elfogynak a támogatói a Városházán, ha nem határolódik el a javaslattól, maga tapossa szét liberális nimbuszának morzsáit.

Amúgy Talleyrand nem fogalmazott pontosan a híres bonmot-ban. XVIII. Lajos, akinek nevében megmentette a franciák becsületét a bécsi kongresszuson, igenis képes volt tanulni: már 1814-ben, Napoleon bukása után kibocsátotta az Alkotmányos Chartát, azaz esze ágában sem volt visszahozni Franciaországba az abszolutizmust. Erre ekkoriban nem volt sem mód, sem pedig lehetőség, vagyis a realitások erősebbek voltak környezete hatalmi vágyainál. Erre kellene rájönniük a szocialistáknak is. De a május elsejei ünnepség nem azt bizonyította, hogy képesek levonni súlyos vereségükből a tanulságot.

Pelle János