hvg.hu: Schmitt Pálra fog szavazni az elnökválasztáson?

Borkai Zsolt: Igen, ezt nem titkolom. Ismerem a képességeit. Képes arra a föladatra, amire egy köztársasági elnök hivatott: szolgálni a közjót. Ma Magyarországon olyan államfőre van szükség, aki az embereket közelíti, nem pedig eltávolítja egymástól. Ő sportolóként és sportdiplomataként megtanulta azt, ami ahhoz szükséges, hogy nagyon jó köztársasági elnök legyen.

hvg.hu: Ön 1984-ben már felnőtt válogatott tornász volt. Ha a magyar csapat indult volna a Los Angeles-i olimpián, ön valószínűleg tagja lett volna az utazó csapatnak.

B. Zs.: Igen, mindenképpen. Éppen Svédországba mentünk egy versenyre és reggel a repülőtéren tudtuk meg, hogy nem megyünk Los Angelesbe. Szomorú történet, hogy 1984-ben nem mehettünk ki az olimpiára – mi nem, de a sportvezetők igen. Fájdalmasan érintett mindenkit. Utána rendeztek számunkra egy nemzetközi versenyt, egy „szocialista olimpiát”. Ennek sok értelme nem volt, csak próbálták egy kicsit elhessegetni azt a mérhetetlen szomorúságot és csalódást, amelyet a sportolók, sportvezetők, edzők éreztek akkor.

hvg.hu: Nem veti-e Schmitt szemére, hogy – bár kétségtelen, hogy a nem indulásról de facto nem az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) és a Magyar Olimpiai Bizottság döntött, hanem elsősorban a Kreml, másodsorban pedig a budapesti Fehér Ház –, az OTSH akkori elnökhelyetteseként, ráadásul kétszeres olimpiai bajnokként nem mondott le magas posztjáról, vagy másképp sem tiltakozott az olimpia bojkottja ellen?

Borkai Zsolt

Fazekas István

B. Zs.: Azt a szituációt akkor nem ismertem. Egy biztos: a pártvezetés talán mondhatta volna, hogy kimegyünk az olimpiára, de 1984 Magyarországán a sportvezetők részéről teljesen mindegy lett volna, hogy mi hangzik el. Nem lehet Schmitt Pált, mint az OTSH akkori elnökhelyettesét elítélni, negatív színben beállítani, mert huszonhat éve nem tiltakozott. Nem volt demokrácia, a tiltakozás nem változtatott volna a pártvezetés döntésén.

hvg.hu: 1984-ben már ott voltak a diktatúra falán a repedések, nem az volt a helyzet, mint 1950-ben. Schmittet nem vitték volna el Magnyitogorszkba, ha hangot ad nemtetszésének. Nem lett volna-e elegánsabb, erkölcsösebb, ha – a sportvezetés többi tagjával együtt persze – azt mondja, hogy ehhez nem adja a nevét? Vagy ha már akkor némák maradtak, nem lett volna evidens, hogy a rendszerváltáskor bocsánatot kérnek azoktól a sportolóktól, akik nem juthattak ki Los Angelesbe?

B. Zs.: A Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésének kellett volna tiltakozni. Az MSZMP Politikai Bizottsága volt az, amely engedett a szovjet nyomásnak. Egyáltalán nem volt mérvadó, hogy Schmitt Pál tiltakozik-e akkor vagy sem. Schmitt akkori nem tiltakozása abszolút nem csökkenti az ő mostani alkalmasságát a köztársasági elnöki posztra. Én őt alkalmasnak tartom államfőnek, mert sportpolitikai múltja, intézkedései, közéleti tevékenysége predesztinálja őt arra, hogy köztársasági elnök legyen. Egyébként az 1984-es történéseknek ő is ugyanúgy szenvedője volt, mint mi. Abszolút nem tartom az ő akkori hallgatását egy katasztrofális dolognak.

hvg.hu: Ön négy évvel később, Szöulban nyert olimpiai aranyat lólengésben. Hogy látja, már Los Angelesben is győzelmi esélyei lettek volna?

B. Zs.: A szocialista pótolimpián, Olmützben harmadik lettem. Aranyra nem volt Los Angelesben esélyem, de arra, hogy bekerüljek a nyolcas döntőbe, igen. Nyújtón esetleg dobogós lehettem volna. De ha – akár lovon, akár nyújtón – bejutok a nyolcas döntőbe, az is hatalmas boldogság lett volna.

Szegő Péter