„A kormánytöbbség új törvényjavaslataival mintha a kilencvenes évek médiaháborúját kívánná megnyerni” – nyilatkozta a napokban Tölgyessy Péter. „Megalapozni óhajtja a jobboldali gondolat terjesztésének állami támogatását, és támasztékot remél adni a sajtó rigorózusabb állami ellenőrzésének. Az új médiarendezés nem szünteti meg Magyarországon a sajtószabadságot, ám törvényekben kodifikálná a tartós jobboldali médiatúlsúlyt hazánkban.”

Karol Jakubowicz, az EBESZ médiaszakértője egy lapinterjúban egyenesen azt állította: őt a Fidesz médiacsomagja a Kazah Köztársaság tömegmédiáról szóló, 1999-es törvényére emlékezteti. Utánanéztünk.

Nem mernek ujjat húzni

A válasz attól függ, hogy az eredeti 1999-es kazah törvénnyel hasonlítjuk-e össze a Fidesz mostani médiaterveit, vagy tekintetbe vesszük a posztszovjet köztársaság jogszabályaiban az elmúlt években többször eszközölt módosításokat is, amelyek hol enyhén liberalizálták, legtöbbször azonban drasztikusan szigorították az állam kontrollszerepét.

Nazarbajev kazah elnök helyi festményen

A két kulcskérdés: az állami regisztráció és az internet szerepe. Az biztos, hogy a Szalai Annamária-féle szuperhatóság felállítása óta immár mindkét országra vonatkozik Haraszti Miklós kritikája: „eltörölték a médiaigazgatás kormánytól való függetlenségét”.

Az 1999 júliusi, eredeti kazahsztáni médiatörvény nyugati szemmel számos represszív, etatista elemmel bír, így a weboldalakra is vonatkozó, 5. paragrafusában kivonja az internetes tartalomszolgáltatókat a regisztrációs kényszer alól (talán az 1989 óta szinte egyfolytában uralkodó, tekintélyelvű elnök, Nurszultán Nazarbajev és környezete akkor még nem értette a világháló jelentőségét). A „tájékoztatási kötelezettség” pedig, a magyar modellel ellentétben, ott nem csupán a tömegmédiára vonatkozik, hanem legalább annyira az állami szervekre is, amelyek a 18. paragrafus alapján kötelesek három napon belül minden szükséges infóval ellátni a kérdéseiket feltevő médiákat.

A Fidesz végül kivette a „médiaalkotmány”-tervezetéből azt a passzust, amely arra kötelezte volna a sajtóterméket, hogy közölje egy publicisztikában megemlített személy „helyreigazító” írását, ha az illetően véletlenül nem tetszett, amit róla írtak. (Ez a vonatkozó Ab-határozatok miatt is racionális lépés.) A közép-ázsiai országban a helyreigazítás joga (19.§) már eddig is csak becsületsértő, hamis tények közlésére vonatkozott. A 20. paragrafus pedig a Fidesz mostani – a tényfeltáró újságírás szempontjából nagyon is progresszív – elképzeléseihez hasonlóan, az újságíró jogának nevezi informátora védelmét. De ki védi az újságírót? Egy biztos: mind az immár 80 százalékban privát kazah médiában, mind a magyar modelltervezetben erős a média állami kontrollszerepe, a központosított szabályozás.

Természetesen a több helyen önkényesen értelmezhető, erősen etatista médiatörvénynek is köszönhető, hogy a közel 17 millió lakosú Kazahsztánban kevés médiatulajdonos mer ujjat húzni az államhatalommal vagy a korábbi amerikai olajbizniszei miatt gyanúba keveredett Nazarbajev elnökkel, aki egyébként a feleségét tette meg az állami televízió elnökének.

Ha az ember Kazahsztánban regisztráltatja a (hon)lapját vagy tévécsatornáját, regisztrálnia kell, hogy az melyik kategóriába tartozik, például „információs” vagy „szórakoztató” kategóriába. Ha viszont a cég úgy dönt, profilt vált, és az illetékes hivatal az új „társadalompolitikai” kategóriába sorolja az addigi helyett, akkor már árgus szemmel figyeli, úgyhogy a tőkeerős médiavállalkozók is százszor meggondolják ezt a lépést. Helyi médiamegfélemlítő eszköz az irreálisan magas összegű kártérítés is becsületsértési per elvesztése esetén, ami természetesen egyenes út az újságírói öncenzúrához. Aki mégis megpróbálkozik a tekintélyelvű, nepotista rendszer enyhe bírálatával, mint pl. a Karaván c. bulvárlap, annak felgyújtják a lapraktárát, „drograzziával” lepik meg a szerkesztőséget, vagy „eltüntetik” az autóit. Ilyesmi persze nem történhet meg a kormányhű Kazahsztankaja Pravdával .

Jön a Twitter-forradalom?

Kazahsztán az elmúlt évtizedben többször módosította médiatörvényét, ilyenkor az EBESZ rendre fel is szólalt a szólás- és véleményszabadság védelmében, de igazán csak a botrányos tavalyi jogszabály-módosítással hívták fel magukra a világ figyelmét: ugyanis letilthatóvá tették a kritikus hangvételű weboldalakat. Ilyesmiről Magyarországon természetesen nincsen szó, bár a Fidesz szemmel láthatóan még nem döntötte el, hogy az – amúgy is élesen kritizált – regisztrációs kényszert kiterjeszti-e általában a webes tartalomszolgáltatókra, vagy csak a „nagy hírportálokra” (ami nem éppen pontos, szakszerű megfogalmazás). A TASZ mindenestre jelezte, hogy „az előzetes hatósági regisztráció a véleménynyilvánítás szabadságának súlyos korlátozását jelenti.”

Kazahsztán mindenesetre a nyílt, kínai-iráni stílusú internetcenzúra mellett döntött. Minden nemzetközi liberalizáló trenddel szembemenve az összes internetes médiát (honlapok, blogok, fórumok, közösségi oldalak stb.) egy kalap alá vették a többi médiával, az állam a neki nem tetsző, „törvényellenes” tartalmakat három évre egyszerűen leszedetheti. A hivatalos indok: a cyber-bűnözés, a terrorizmus és a pornográfia elleni harc. A hatalom számára azzal együtt is fontos volt ez a lépés, hogy az országban csak mintegy 15 százalékos az internet-penetráció, bár tény, hogy élénk a független, kritikus blog-, fórum- és chat-világ. Hogy mi számít törvényellenesnek, azt természetesen az állam döntheti el – ilyen lépés azért még a Fidesz igen kontrollbarát tervezetében sem bukkan fel. Tavaly óta szigorú szabályok léteznek a tömegdemonstrációk, sztrájkok vagy választások idejére is: a vezetés ugyanis attól fél, hogy iráni vagy moldovai mintára esetleg az interneten szerveznek meg utcai protest-megmozdulásokat.

Mindez annak fényében figyelemreméltó, hogy Nazarbajev elnök 2004-ben még alkotmányellenessége miatt megvétózta a médiatörvény szólásszabadságot sértő szigorítását, az ország 2010-es EBESZ-elnöksége előtt pedig külön megígérte, hogy összhangba hozza a médiatörvényt a nemzetközi elvárásokkal. Ám a  New York-i székhelyű CPJ újságírószervezet szerint a helyzet a mai napig egy jottányit sem változott, a hatóságok blokkolják néhány kritikus oldal, mint a Livejournal, e népszerű blogoldal elérését. (A kazah külügy reagálása emlékeztet a pártállami időkre: „Nem hisszük, hogy az állandó kritika konstruktív lenne.”)

Kínos, hogy Magyarországon 2010-ben ilyen összehasonlításra kell vetemedni. Kétségtelen, hogy sem nálunk, sem a kazahoknál nem független a médiairányítás a kormánypárttól. Az biztos, hogy nyílt cenzúra nálunk nincsen, és nem is lesz. Azonban könnyen ránk is vonatkozhat hamarosan a német külügyminisztérium szóvívőjének figyelmeztetése, amikor újságírók két éve Kazahsztán iránt érdeklődtek: „A sajtószabadságot leszűkíti, ha minden fontos média a rendszer iránt elkötelezett tulajdonosi csoport kezében van.”