Nem értelek, kedves Ervin.

Rendre hangsúlyozod, hogy a politikai történések elfogulatlan szemléletére, a politikai szereplők megértésére törekszel. Hogy fér össze ezzel ez az egyoldalú fogalomhasználat, az ellenfelek egyikének nézőpontjával való azonosulás? Azt írod, hogy „A magyar politikai közélet, mint történelmünkben annyiszor, ismét az ’alkotmányvédelemről’ szól. Ám az alkotmányos konfliktusok sem fedhetik el, hogy a magyar társadalom seregnyi megoldatlan problémával küzd, a foglalkoztatáson át az egészségügyig és az oktatásig.” 

szuveren.hu

Ha az első mondatban igazad volna, elfogulatlanul akkor is legfeljebb úgy fogalmazhatnál, hogy „a magyar közélet az alkotmány lebontásáról és alkotmányvédelemről”, vagy „az alkotmányosság gyengítéséről és az alkotmányvédelemről” szól. Esetleg „a népbarátságról és az alkotmányvédelemről”,  már ha inkább a szembenálló erők ideológiájának, nyelvének különbségét akarnád hangsúlyozni. 

De hogy mennyire nincs igazad, az a második mondatot olvasva még szembeötlőbb. Ezzel válik ugyanis világossá, hogy Te bizony csakugyan azt sugallod: a kormánykoalíció „a magyar társadalom seregnyi megoldatlan problémájával” küzdve kénytelen felszámolni az eddigi liberális demokráciánkat, és átalakítani azt – hogy a legtárgyilagosabban fogalmazzak - jelzőtlen demokráciává. Továbbá, hogy azok viszont, akik e törekvéssel szembenálló erők fő frontját alkotják, érzéketlenek lévén e seregnyi megoldatlan problémára, ma is csak a változtathatatlannak tekintett alkotmányba kapaszkodnak. És ráadásul helytelenül értékelik a kormánykoalíciót, hiszen azt gondolják, hogy diktatúrát akar teremteni, pedig valójában csak egy másféle demokráciaeszményt képvisel.

 Kivel vitatkozol, kedves Ervin? Ki az a komolyan vehető tényező, aki azt állítja, hogy a Fidesz diktatúrát akar? Egyébként őszintén szólva, kit érdekel ma már, hogy „mit akar”? Elvégre nem a választási kampányban vagyunk, hogy az ígéreteiből kéne ezt kihüvelyeznünk. Hanem már bő féléve napról napra, hétről hétre láthatjuk. Nem azt, hogy mit „akar”, hanem hogy mik a tettei. Hogy mit cselekszik valójában. 

És mi tagadás, van szerencsétlenségünk megtapasztalni, hogy többek között módszeresen szűkíti a kormányhatalom politikai ellenőrzésének lehetőségeit, gyengíti az úgynevezett független nemzeti intézmények szerepét, az alkotmánybíróságtól a költségvetési tanácson át a közszolgálati médiáig. Csökkenti a politikai versenytársak esélyegyenlőségét, korlátozza a szakmai, érdekvédelmi és civil közösségek részvételi lehetőségét. És mindezen lépések által természetesen végső soron az állampolgárok szabadságát.      

Felvilágosítod az olvasót, hogy tévedésben leledzik, ha azt hiszi, „hogy a demokrácia csakis liberális lehet”. Mintha bizony, akik bírálják, ettől a tévedéstől vezetve bírálnák csupán – vagy főként – a kormánykoalíció ama lépéseit, amelyek gyengítik az alkotmányos ellensúlyok és fékek szerepét, a kormányhatalom átláthatóságának, ellenőrizhetőségének garanciáit, illetve csökkentik az ellenzék és általában az állampolgárok érdemi részvételi lehetőségét a döntéshozatali folyamatokban. És nem azért bírálják, mert az a meggyőződésük, hogy mindez korántsem segíti, hanem inkább csak nehezíti társadalmunk „seregnyi megoldatlan problémájának” a megoldását.   

Az LMP és az MSZP tiltakoznak az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése ellen, amelynek köszönhetően több száz milliárdos jövedelemátrendezés megy végbe az alsó középosztálytól a felső középosztály és a leggazdagabb rétegek javára. Az LMP például azt javasolja e helyett az adócsökkentés helyett, hogy inkább az alacsony jövedelmi kategóriákra koncentráló járulékcsökkentést kéne életbe léptetni. Amelynek révén jobb esélyei lennének a kevésbé képzett emberek elhelyezkedésének, hiszen köztük a legsúlyosabb mértékű a munkanélküliség. Mit szól e tényekhez az elméleted, kedves Ervin? 

Az ugyanis egy dolog, hogy a kormánykoalíció az egykulcsos jövedelemadó bevezetésével együtt járó adócsökkentést „népbarát” intézkedésnek tekinti, de vajon miért nyeli ezt le a Te elméleted, mint kacsa a nokedlit?  

Azt állítod aztán, hogy a Fidesz minden másnál vehemensebben utasítja el az elődkormányok liberális demokrácia-felfogását. És a párt szerint „a liberális demokrácia voltaképpen azonosul a fölülről létrehozott demokrácia fogalmával, s nem véletlen, hogy a Fidesz e logika mentén eljutott egy egész korszak (az elmúlt húsz év) elutasításához, hiszen ha maga a rendszerváltás alulról és a nép nevében történt volna, szükségtelenné vált volna az egész ’második rendszerváltás’ koncepció.” 

Ez egyfelől sántít, hiszen a Jobbik egészen a közelmúltig nálánál is vehemensebben utasította el ezt a liberális demokrácia-felfogást. A Fidészével egyetemben, mert azt is  – joggal – ekként tartotta számon. Mígnem – épp a Fidesz kormányzása nyomán – rá nem ébredt, hogy ellenzéki pártként az ő érdekeit is inkább szolgálja a liberális demokrácia intézményrendszere, mint azé a nem liberális demokráciáé, amit a Fidesz épít 2010 tavasza óta. 

Másrészt azt még csak-csak értem, hogy a Fidesz a saját forradalmi retorikája szédületében, a kényszeres rendszerépítés lázában néhány hónap alatt képes volt száznyolcvan fokot fordulni. És amíg a szocialista-szabaddemokrata kormányzást bírálva nem sokkal a választás előtt még gyakran hivatkozott pozitív ellenpéldaként a saját korábbi kormányzására, a választás után egyszeriben odacsapta ezeket az éveket is a kudarcos, felejtendő rendszerváltó évtizedek címkéjű csomaghoz. A saját, nem is olyan régen még szintén nagyra értékelt, huszonegy-huszonkét évvel ezelőtti rendszerváltó szerepét is hajlandó ma bármikor megtapostatni a sárban, ha netán ezt kívánná a „népbarát” demagógia. Márpedig gyakran megkívánja.

De azt már nem értem, kedves barátom, hogy neked miért kell ennek az abszurd históriának a hullámain ringattatnod magad. És mintegy igazolnod azt a kíméletesen fogalmazva is kissé mulatságos szellemi építményt, amely szerint a 89-es kerekasztal-tárgyalások eredményeként létrejött, és a 90-es első szabad választáson legitimált, majd 90 nyarán, a rendszerváltó pártok több mint kétharmados többségével módosított alkotmányos rendszer lenne a „fölülről létrehozott” liberális demokrácia. Míg ellenben a 2010-es tavaszi választás, a fülkeforradalom eredményeképpen létrejövő Fidesz-KDNP kormány szűk vezetőcsoportjának vagy talán inkább csak miniszterelnökének és környezetének alkotmányozása „alulról, a nép nevében” hozza majd el nekünk a demokráciát.