„Ezek az emberek mínusz 20 fokban is itt fognak állni, hidd el. Nem tehetünk róla: ilyen populáris a hely. Álljatok ki a sorból, ha nem tetszik, és menjetek haza. Mi is jobban örülnénk, ha nem jönnétek” – mondja a Zrínyi utcai Ötkert szórakozóhely biztonsági embere, mikor szóvá tesszük, hogy igen kellemetlen fél órán át sorban állni a mínuszokban. Közben a helyet jóval többen hagyják el, mint amennyit beengednek. „A ruhatárnál túl sokan vannak” – szól a kifogás, míg egy tízfős társaság a megfelelő kapcsolatok révén a didergő sort megkerülve bejut a helyre. „Mi nem akarjuk letenni a kabátunkat. Akkor bemehetünk?” – kérdezzük fagyoskodva. „Nem. A ruhatár kötelező” – jön a kurta válasz. A méltatlan helyzetben elkezdünk mérlegelni: tényleg adjuk fel? A hidegben menjünk át egy másik helyre? De lehet, hogy hasonlóan járunk ott is. Mögöttünk külföldiekből álló társaság toporog, az arcokról nem rí le a jókedv.

Az utolsó etapon karámszerűen terelnek minket az ajtónállók, a kordon csukva marad, húzzák az idegeinket, talán mert az elégedetlenségünknek hangot adtunk. Újabb nagyon fontos emberek előtt nyílik meg a kapu, akik a jelek szerint kevésbé veszélyeztetik a hely biztonságát, mint a sorban állók. Szeretnénk VIP-k lenni mi is. „Hétszáz főre van engedélyünk, ide kétszer annyian próbálnak bejutni hétvégenként” – magyarázza az egyik barátságosabb őr. Ők is fáznak, a vacogó fogakkal vitáznak. Már hozzászoktak. A munkakörük egyik jellegzetessége. A West-Balkánban történt tragédia óta a kidobók a beengedőemberek lettek, és hétről-hétre megkeserítik a kikapcsolódni vágyók bulizását. Legalábbis a frontvonalon úgy tűnik. Ők a végrehajtói a felsőbb utasításoknak, ezért automatikusan őket hibáztatjuk. Hisz ők állnak utunkban.

A vendéglátás íratlan törvényei szerint a vendég az első. Aki pénzt fizet a szolgáltatásért, az elvárhatja, hogy kedvesen és előzékenyen bánjanak vele. Abban az esetben legalábbis, ha a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozott, illetve ha a szolgáltató hosszú távú üzleti sikereket szeretne elérni. Azaz, ha azt szeretné, hogy a vendégek visszajárjanak. A tulajdonosnak ez bizonyára érdekében áll. A személyzetét pedig úgy kellene képezni, hogy nekik is érdekükben álljon. Ha az ember jól érzi magát, szívesen tér vissza ugyanarra a helyre. Ha nem, akkor pár kellemetlen élmény, netán atrocitás után inkább távol marad. A trendi szórakozóhelyeknél eltolódik az egyensúly, a tűréshatár is kitolódik, a feltételeket a divat diktálja. A rossz utóíz viszont megmarad.

Három fiatal lány belehalt a nyomásba 2011. január 15-ének éjjelén, pedig csak szórakozni szerettek volna. A West-Balkán-cunami utóhullámait még mindig érezzük, a nyomást pedig a fizika törvényei szerint mindenki továbbadja. A tragédiáért felelős hatóságok a szórakozóhelyeken vezetik le a feszültséget, a tulajdonosok pedig ezt a pressziót a személyzeten keresztül a szórakozni vágyóknak adják tovább. Aki nem akar otthon maradni, dühöngve érkezik a bárpulthoz, ahol frusztrálva fizet a vendéglátó egységnek. Nem szívesen látott ügyfelek vagyunk. De mit tehetünk? Bulizni nem kötelező. Csak a ruhatár az.

-luá-