Lassan egy éve nyilatkozta a Duna Tv-nek Budapest lágyszavú főpolgármestere: egy éven belül megoldja a hajléktalanproblémát. Úgy hogy nincs sok ideje hátra, mármint az ígéret valóra váltásáig. Bele is húzott a városvezetés, karöltve a kormánnyal; akik nem rendeltetésszerűen használják a közterületet, ellenük szóló népszavazási kezdeményezésekre és naponkénti, hatósági terrorakciókra számíthatnak.

A dolog logikája egyszerű. Az aluljáró arra való, hogy alul járjunk, nem pedig hogy ott aludjunk. A telefonfülke nem hálófülke, a parki pad nem derékalj. Tisztes magyar polgárember köztéren, főleg piros lámpánál nem kéreget; aki mégis megteszi, ne csodálkozzon, hogy elhurcolja a hatalom képviselője, s ráébreszti arra is, hogy nem dísznek viseli a gumibotot. Merthogy a helyzetet „rendezni kell”. Kéretik megfigyelni: a jobbkonzervatív regnum folyton „rendet csinál”.  Rendbe rakja az alkotmánybíróságot, a sajtót, az önkormányzatokat, az egyházakat, jól rendbe rakja a civil szervezeteket, és persze a hajléktalankérdést is.

Persze, hogy rendnek muszáj lenni, csak én speciel nem így képzelem a rendet. Akár megesküszöm rá, hogy ha az összes hajléktalant és koldust és rosszéletű nyomorultat eltüntetjük a „konszolidált többség” (by Tarlós István) rosszalló tekintete elől, attól még nem lesz rend.

A keresztény kurzus figyelmét talán érdemes ráirányítani, hogy a rend metafizikai fogalom is; a teremtett mindenség görög neve az újszövetségi Bibliában kozmosz (rend), s ennek a rendnek bizony erkölcsi dimenziói is vannak. Nem akkor lesz rendben a házaséleted, ha mindig megmosakszol a kurvák után és elmész gyónni, hanem ha szereted a feleségedet, és nem jársz kurvákhoz. Nem attól lesz rend a médiában, ha monopolizálod a vélemény- és hírszabadságot, hanem attól, ha biztosítod mindenkinek. (Lassan ott tartunk, hogy az a hír, ami Fidesz szerint az.) Nem attól lesz rend hajléktalanügyben, hogy letartóztatunk mindenkit, akinek nincs lakása.

Az nem volna rossz első lépésnek, hogy nem ígérünk hülyeségeket, viszont elkezdjük szerencsétlen sorsú, velünk egyenrangú embertársainkként kezelni a hajléktalanokat. Kinézhetne ez úgy is, hogy igyekszünk lépésről lépésre visszaadni az élet- és munkakedvüket; jó szót, szállást és kosztot, s emellé emberhez méltó, hasznos tevékenységet biztosítva nekik, de nem várva, hogy egyik napról a másikra self-made man lesz bármelyikükből is.

­*

A napokban történt, a Hunyadi téren, Budapest szívében.

Az első értesülések még csak arról szóltak, hogy megfagyott (kihűlt) két budapesti hajléktalan szombatról vasárnapra; mostanra úgy tűnik: megverték és lemeztelenítették őket „valakik”. Nos: ha igaz lenne, azon sem csodálkoznék. A vezetés egyre-másra negatív üzeneteket sugároz a legnyomorultabb emberekről a „konszolidált többség” felé. A főpolgármestertől a nyócker (immár, kapaszkodjunk meg, hajléktalanügyi referenssé [!] előlépett) vezetőjén át a belügyminiszterig úgy állítja be őket a hatalom, mint veszélyes elemeket, akik bitorolják közös javainkat, akiknek henye és élvhajhász életmódjukért nekünk kell megszenvednünk. Kormányzati uszítás folyik a hajléktalanok ellen; percek múlva hajléktalanbűnözést fognak emlegetni, s akkor azon sem lehet majd csodálkoznunk, ha sötét elméjű és szívű egyedek elkezdik sorban levadászni az otthontalanokat.

Most kéne megállni. Nem tudom, csak rémülten sejtem, a „konszolidált többség” hogyan gondolkozik, hogyan érez. Kissé bizonytalan vagyok abban, hogy a szociális erkölcs keresztényi, emberi minimumára egyes döntéshozók képesek-e még. De érdemes volna legalább annyira altruistának lenni, mint az állatok.

A szerző a mindennapi.hu főszerkesztője