José Manuel Barroso levelet írt. Orbán Viktor válaszolt. Előbb az egyik, azután a másik is nyilvánosságra hozta a dokumentumot, a magyar és az európai közvélemény pedig a múlt héten néhány óra leforgása alatt tudomást szerezhetett arról, hogy miről levelezett egymással a két politikus.

A levélváltás mind formai, mind tartalmi szempontból valamiféle váltást jelez abban, ahogyan Brüsszel Budapestet, illetve pontosabban Orbán Viktort kezeli. Egyre kevésbé egyenrangú európai politikusként bánik vele, egyre kevésbé ugyanúgy, mint a többi 26 állam vezetőjével, államfőjével vagy miniszterelnökével, és egyre inkább úgy, mintha valamelyik uniós tagságra váró, ámde a csatlakozástól még fényévekre lévő, bizonytalan eredetű balkáni ország első emberével, esetleg mintha valamelyik volt szovjet tagköztársaság pattogó minihadurával kommunikálna. Orbán már régen nem Tusk (és nem csak a Lengyelország földrajzi nagysága, valamint geopolitikai helyzete miatt), igaz még nem is Lukasenko, de a magyar miniszterelnököt jelző parányi gömböcske nagy sebességgel gurul a fehérorosz főváros felé a Varsó–Minszk-tengelyen.

Kezdjük tehát a formával! Először is a diplomáciában nem szokás ilyen leveleket azon melegében nyilvánosságra hozni, és amint a Barroso–Orbán-viszony korábbi alakulása jelzi, eddig nem is nagyon volt ez szokásban, főleg pedig nem ilyen lazasággal, mondhatni magától értetődő természetességgel, nonchalance-szal. Emlékezzünk csak arra, hogy alig több mint egy évvel ezelőtt, 2011 végén, még mekkora botrányt okozott, amikor éppen e sorok írója hozott nyilvánosságra egy, Barroso által Orbánnak írt hasonló figyelmeztető levelet. Akkor arról volt szó, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény tervezett módosítását Orbán elmulasztotta megfelelőképpen egyeztetni az uniós vezetéssel illetve az Európai Központi Bankkal. Azt a levelet, akkor még bizalmas csatornákon juttatták el a magyar kormányfőnek, és kicsit maguk is megdöbbentek, amikor mégis nyilvánosságra került. Miközben azonban Brüsszelben gyorsan napirendre tértek afölött, hogy az újságírók tették a dolgukat, a magyar reakciók, ugye, már akkor Fehéroroszországot idézték. Volt kis szurkálódás by Lázár János, parlamenti interpelláció Kocsis Mátétól, belügyminiszteri fenyegetés büntetőeljárással és egyéb vicces fordulatok, amikhez igazából Minszkben kellene élni, hogy az ember úgy igazából összeszarja magát, Budapesten legjobb esetben fizetnek az embernek még egy sört, amiért ismét sikerült megnevettetni a nagyérdemű közönséget, de mondom, legjobb esetben.

2011-hez képest Barroso sokat tanult. Legelőször is azt, hogy Orbánnal nem lehet úgy bánni, mintha valamelyik európai politikussal lenne dolga, sőt valójában szigorúan tilos is azokhoz a formákhoz ragaszkodnia, hiszen sehova sem vezetnek. A formalitásokat azoknak kell fenntartani, akik a kölcsönösség elve alapján maguk is betartják azokat, márpedig Orbán esetében kölcsönösségről egyáltalán nincsen szó. A római császárnak is beletelt kis időbe, mire rájött arra, hogy a vizigótok királya akkor is hazudik, amikor kérdez, és sokkal célravezetőbb lenne fejszét vágni a fejébe, de akkor már nagyjából annyi volt neki is, meg a római civilizációnak is. Barrosonak erre kicsivel több, mint egy év elégnek bizonyult, de csak azért, mert Portugáliában edződött, és valószínűleg látott már sokat abból a sorozatból, ahonnan Orbán jött, könnyen be tudta azonosítani a megfelelő portugál megyei vezetővel.

Az, hogy a magyar miniszterelnöknek írt levelet azon nyomban nyilvánosságra hozatta, azt jelzi, hogy már régen nem érdekli, mit válaszol Orbán Viktor, főleg, mert egy szavát sem fogja elhinni. Barroso mostantól már lényegében csak az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, a fontosabb uniós tagállamok vezetőinek, a széles értelemben vett európai és nemzetközi közvéleménynek játszik. Előttük akarja nyilvánvalóvá tenni, hogy tud ő a vizigótok királyával bánni, nem ijed meg, ha vér fröccsen, legfeljebb, majd nem hívja meg Rómába tárgyalni. Mindent megtesz, rajta nem múlik, és bármi is történik, csak a vizigótok felelősek a helyzet elmérgesedéséért.

Nem kevésbé nagy jelentőségű, amit Barroso tartalmi szempontból papírra vetett, mondom, még egyszer, nem Orbánnak, hanem egész Európának címezve: lényegében azzal fenyegett, hogy európai jogi eljárást küld rá a magyar alkotmányra, vagyis kis túlzással immár az eddig elképzelhetetlenre is lehet fogadásokat kötni. Arra, hogy az  orbáni alaptörvény vagy az uniós csatlakozási szerződésünk megy-e előbb a levesbe. Addig persze még sokminden történhet, de Barroso vázolta a Magyarország előtt álló út végét.

Kim Dzsong Un is nehéz helyzetben van, de neki legalább van rakétája.