Irán visszalőtt: Az amerikaiak katari bázisát érte rakétatámadás
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
„Irányított nemzeti kapitalizmus” címmel jelent meg a politikai elemző tanulmányának második része az Origo.hu véleményoldalán.
Orbán a „baloldallal szemben nem a külső elvárások betartásának hasznosságáról kívánja meggyőzni az országot, hanem még akkor is az emberek akaratának megvalósításáról beszél, amikor ténylegesen az ellenkezőjét teszi. A kudarcaitól szenvedő társadalomnak a miniszterelnök mindenkor megadja a vágyott bűnbakot” – írja az Orbán rendszer természete című nagyesszéjének második részében Tölgyessy Péter.
Az egykori politikus, jelenlegi kutató ír arról a választói mentalitásról, amelyre a Fidesz világa rezonál. „A hazai közvélemény régóta érzi magát külső hatalmak áldozatának: az ország bajaiért mindenki felelősebb, mint az itt élők saját maguk. Az emberek meggyőződése, hogy a magyarok különleges tehetségük okán többet érdemelnének. A külvilág nem érti, elnyomja, kihasználja az ismételten a saját törvényei szerint boldogulni kívánó nemzetet. Az állampolgárok többsége egyéni tapasztalatai alapján nem hisz a piachoz való innovatív alkalmazkodással vagy a munkával és takarékoskodással történő felemelkedésben. A rombolva teremtő kapitalizmus működésmódját nem érti, és nem is nagyon kívánja megérteni. Határozottan úgy gondolja, a rendszerváltással csupán a függőség mechanizmusai változtak, a kizsákmányolás mértéke valójában emelkedett. Magyarországon a békés gazdasági fejlődés és a sajátos felemás kispolgárosodás aranykora a Kádár-korszak emlékéhez kötődik. Sokaknak ezért mindmáig mindennek a mércéje és a mintája az akkori felemelkedés tapasztalata. A közvélemény jelentős része továbbra is csupán a személyes részvétellel működő kismagántulajdont fogadja el igazán legitimnek. A piaci kapitalizmushoz inkább a csalódását fűzi. Több tekintetben a nyugati pénzpiaci befektetők és a külföldi tulajdonú vállatok hazai tevékenységéhez, azok túlságosnak gondolt jövedelmezőségéhez köti a maga és az ország gondjainak jelentős részét”.
Ezért „a Fidesz az évtizedek óta sikertelen társadalom szorongásai által kiváltott agressziót és a megbecsülés, valamiféle új »nagyság« utáni intenzív vágyát mozgósítja. Hangot ad az emberek antikapitalista beállítódásainak. A világgazdaságban kevéssé eredményes országnak a piaci alkalmazkodás helyett az állami-politikai eszközökkel való felemelkedés ígéretét kínálja”. „A kormányfő hatalomgyakorlását megalapozni kívánó legitimációs tételrendszer nem módszeresen átgondolt értelmiségi alkotásként készült, hanem a hétköznapi állampolgári világmagyarázatok belső ellentmondásokból is összetett, hatásos politikusi summázataként folyamatosan alakul, amely számos pontján a magyarok évszázados tapasztalataira épül. Nyelvi megfogalmazásaiban, kategóriáiban ott munkálnak a két világháború közötti időszak állításai, de jelen vannak benne az ötvenes-hatvanas évek marxista szemináriumainak, a Kádár-korszak népi piacellenességének elemei is”.
Ám ez nem csupán a szavazói vágyaknak való megfelelés, hanem a kormánypárt vezetőinek – többszöri változáson átesett – világlátása is. „A Fidesz döntéshozói jobbára a hagyományos magyar kistelepülések, mezővárosok nézőpontjából tekintenek a világra. Kezdetben roppant becsvággyal törekedtek elsajátítani a nagyváros, a Nyugat kultúráját. Aztán a baloldali médiaelitek támadásaitól is hajtva megtértek a régi bizonyossághoz, apáik világlátásához. Olyan szerzésközpontú helyi társadalmakból jöttek, amelyeket gyakran zárt, klánszerű rokonsági-szomszédsági, összefonódottsági csoportok uralnak, amelyeket századok óta erős akaratú, olykor zsarnoki vezetők mozgatnak. A miniszterelnök legjobban az alulról jövő, sokban a nyolcvanas évek logikája szerint gondolkodó, de minden úton-módon felemelkedni akaró középrétegek vágyaival azonosul, de érzékenységet mutat a többi hazai társadalmi csoport reményei iránt is. Még legkevésbé a vékony nyugatos elitek igényeit érti”.
Tölgyessy ezt követően ír a Fidesz hátterét és egyik legfontosabb bázisát képező agrártársadalomról, a választások előtti, családi gazdaságokat preferáló program és a nagybirtokot szolgáló kormányzati tevékenység kettősségéről, a közintézmények centralizációjáról, arról, hogy Orbán „az ellentmondásos eredményű piacosító reformkísérleteket nyomban visszafordította, helyettük a magyar történelem alkotmányos időszakában egészen kivételes mértékű centralizációt és államosítást hajtott végre”.
Tölgyessy végül megállapítja: „a Fidesz nem csupán a folyó jövedelmeket, hanem az üzleti és a média lehetőségeket, a művészeti erőforrásokat is átcsoportosítani kívánja kedvezményezettjeinek. Nem pusztán a közüzemek vagy az olajipar vállalatai között, hanem a versenyszférában is növelné a köztulajdon szerepét, vagy éppen a hatalomhoz kötődő monopolszervezeteket hozna létre. Ahol csak lehet, egyébként is az államot erősíti, és az erő pozíciójából kíván egyezkedni a gazdaság legerősebb képviselőivel. Nem hisz a piaci automatizmusokban vagy az uralomgyakorlás indirekt formáiban, inkább az állami befolyásolás szerteágazó eszközeivel közvetlenül mozgatná a gazdaságot. Törvényei, más jogszabályai sokszor vállalati, intézményi szintre lebontva próbálják megvalósítani a központi akaratot. A miniszterelnöki elszánás láthatóan egyfajta »irányított nemzeti kapitalizmus« kialakítását célozza”.
Azonban látszanak ennek buktatói is: „A szabadságharcos retorika hangerejéhez képest a tulajdonosi őrségváltás a gazdaság egészében azonban kevésbé jelentős. Mivel közvetlenül pártpolitikai alapon történik, a közéleti kliensek, rokonok és ismerősök helyzetbehozása számtalan érdeket sért. Az erőforrások személyre, vállalkozásra szóló újraleosztása súlyos ellenérzéseket kelt a pártokat nem szívelő közvéleményben. A mezővárosok zárt társadalmának mintegy természet adta tekintélyelvűségét az ország egészére már nem egyszerű átvinni”. Továbbá „a kapitalizmus előtti beállítódásoktól vezérelt, fogyasztásközpontú, alacsony megtakarítási hajlandóságú magyar társadalom mindig is erőteljesen rászorult a külföldi tőkére, és a sokszor idegennek látott mozgékony piaci szellemre fogékony hazai vállalkozókra”. Ezért Tölgyessy szerint a kulcskérdés, hogy ki fog itt mégis beruházni.
„Rendszere gyengéit részben Orbán Viktor is ismeri: a nyugatellenes kijelentéseket döntően tábora követőkészségének fenntartására, mozgósító erejű ellenségképe karbantartására használja. A dualizmus korának politikusaihoz hasonlatosan folyvást a nemzeti elfogultságokat kielégítve nyilatkozik, ám ténylegesen gyakran egészen másként cselekszik. A »termelő ágazatokban« egyedi megállapodásokkal már az eddigi kedvezmények fenntartását ígéri a külföldi befektetőknek, és a munkaviszonyok jogi szabályozását is előnyükre alakította. Még az is lehetséges, hogy az államháztartási hiány csökkentése után, újraválasztása esetén a konfliktusos időszakokat időről-időre nyugodtabb szakaszok követik majd az ország nyugati kapcsolataiban. Mégis az antikapitalista szellem ismét kiszabadult hazánkban, bármilyen népszerűséget kereső politika újfent a javak és társadalmi pozíciók »igazságos« újraelosztását követelheti” – fejezi be esszéjének második részét Tölgyessy Péter.
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
Bár a támadás meglepte a világot, voltak jól látható előjelei annak, hogy mire készül az Egyesült Államok.
Korábban Lázár János azzal vádolta meg őket, hogy túlterheléses támadást indítottak az EMMA rendszere ellen.
Lázár János tiszás hőbörgésről és hobbivasutas dünnyögésről írt a Facebookon.
Az elnökkel egyszer az irodájában, egyszer pedig Lengyelországban próbáltak végezni.
Új idegenrendészeti eljárás indul.
Karácsony Gergely ismét felhívta a figyelmet arra: önkormányzati rendezvényről van szó.