Tamás Gáspár Miklós szokása szerint zavarba hoz. Legújabb írása indításként tiszteletre méltó lendülettel és cseppet sem alaptalanul támadja az európai/északi/fehér (nem kívánt törlendő) képmutatást. Kissé ugyan túlturbózza az európai polgári rendszerekkel (és a fehér világgal) szembeni utálatát; nem sok helyet hagy a következményeken rágódó bizonytalankodásnak (miszerint a menekültáradat mégis csak egy kihívás, ha nem is akkora, mint amekkorává politikai kalandorok gerjesztik és/vagy paranoiás lelkünk súgja), és enyhén szólva nem túl méltányos az európai haditengerészekkel szemben. Akik alkalmasint vagy félszázezer menekülőt mentettek ki idén a Földközi-tenger vizéből, viszont egyet se fojtottak bele.

Hát istenem. TGM utálja a létező kapitalizmust, ez az írás pedig nem okadatolt tanulmány, hanem érzelmeket fűtő publicisztika. A xenofóbiát és rasszizmust rejtő és mentegető képmutatás tényleg undorító, az aljas ösztönökre építő agitprop pláne. Ha ennek a jobboldal lelkesen, a baloldal pedig saját és választói vélt, vagy valós idegengyűlölete és félelmei okán alájátszik, nopláne.

S akkor előkerül, mint nyuszi a kalapból, a Sziriza. Amely – bölcsessége és toleranciája bizonyítékaként – rövidke uralma alatt olyan törvényt fogadtatott el, amely számos (undorító) polgári demokráciában rég érvényben van. Mindazokban ahol nem a vérségi-leszármazási, hanem a területi elv a megszületett gyermek állampolgárságának iránytűje. Ezért ír állampolgár ír törvények szerint a fiam, aki három évtizede a kies Corkban született. Pedig csak időnek előtte indult a szülés, így anyukája nem érte el a hazatartó repülőgépet.

Még nem egészen értjük, hogy került ide a Sziriza mint a humanizmus görög fáklyája, mert átmenetileg előkerül egy másik, bizonyos Orbán Viktor, aki – hiába az európai bal- és jobboldal zajos orbánozása, a radikális jobboldali magyar állam megbélyegzése – a liberális képmutatástól megszabaduló, őszintén imperialista Európa lángoszlopa leend. (Miért is jobboldali? Autokrata, oligarchikus, etatista, antiliberális, nacionalista, populista… Akadt ilyen állam elég, amely baloldalinak nevezte magát. Most is akad. Ellenpontja nem „balra”, vagy „jobbra” van, hanem a liberális-libertárius mezőben. De ez itt mellékvonal.)

Ám mint kiderül nem a Sziriza a kitérő, hanem az orbánozás. Eljutunk a konklúzióhoz: Alexisz Tsziprasz népszavazásának lelkes dicséretéig. Amely népszavazás – miként a toleranciáé és együttérzésé a területi elv érvényesítése a görög állampolgársági törvényben – a demokrácia fáklyája lenne az európai imperializmus aljas diktátumával szemben.

Pedig ennek a népszavazásnak Tsziprasz kormánya, minden hangos „nem” propaganda ellenére, az elvesztésében érdekelt. Hiszen az „európai diktátumra” mondott igen jelent számára felhatalmazást, a nem győzelme esetén a mozgástere zéró.

Kedves leftist barátaim!

Tényleg nem tetszenek emlékezni a „szociális népszavazásra” (mindössze hét éve történt!), elmúlt harminc évünk legkártékonyabb eseményére?

Tényleg el tetszik hinni a pénzügyi ezotériák guruinak, hogy a van és a nincs közötti különbség csak mindenható gonoszok (IMF, EKB, Junkers, Lagarde, Merkel, bankárok, sorosok, biciklisták) akaratán múlik?

Vajon bárki akaratán múlna, hogy egy ország, amely évtizedek óta kevesebb értéket termel, mint amennyit felél, a nagyobb teljesítményű népek adományaiból és hiteleiből a végtelenségig fenntartható legyen?

Eszetekbe se jut, hogy Görögország hitelezőinek csak töredéke, a görög állampapírok tulajdonosainak is csak kisebbik fele (az IMF és az EKB) ül a tárgyalóasztalnál és próbálja foggal-körömmel fenntartani a valódi pénz, a piaci hitelezők bizalmát? Akik nem tárgyalnak, nem alkudoznak, csak vesznek és eladnak. Amíg némi növekvő kockázati felárral hajlandóak megvenni a görög kötelezvényeket, tovább foroghat a kerék. Ha menekülni kezdenek, akkor az IMF, az EKB és az Úristen pénze sem elég, hogy betömje a lyukakat. Akkor már nincs miről tárgyalni, Görögországnak annyi.

„Az Európai Unió (meg a közszeretetnek örvendő Nemzetközi Valutaalap) éppen most közölte a dologtalan görög néppel, hogy ha nem hajlandó éhezni, akkor éhen fog dögölni” – írja TGM. Görögország nem fog éhen dögleni, nagyon messze van a világ valóban szegény országaitól. Fantasztikus természeti kincsei vannak, elképesztő kulturális öröksége, ipara és virágzó szolgáltatóágazatai. S bár sok lábát békésen lógató polgárral találkoztam görögországi csavargásaim során, a görög nép nem dologtalan. Csak éppen a dolog nem egyenlő a munkával. A munka az a tevékenység, amelynek során az ember több értéket termel, mint amennyit felél. Többek között azért, hogy erre képtelen embertársait (gyerekeit, öregeit, betegeit, elesettjeit) is el tudja tartani. Ugye, baloldali barátaim?

Görögország nem fog éhen dögleni, de olyan évtizedes recesszióba zuhanhat, amelynek következményeihez képest a népszerűen „megszorításnak” nevezett intézkedéscsomag csak múló kellemetlenség. Akár Argentína, amelyet a külvilág (a közszeretetnek örvendő IMF vezetésével) rendszeresen kihúz a kátyúból, hogy aztán visszameneküljön saját populistái karjaiba és a hanyatlásba.

(Görögországot, ami azt illeti, várja egy másik ölelő kar is: egy természeti kincsei kizsákmányolásától eltekintve nullához konvergáló teljesítményű, szegény, de saját fegyverei árnyékában mégis éledező birodalomé. Ám ez itt szintén mellékvonal.)

Kedves Gazsi!

Elég régen ismerjük egymást, hogy így és közvetlenül megszólíthassalak. Nem kellene meghagyni ezt az érvelési technikát a lángoszlopok kommunikátorainak?