#kapitalizmus




Világ proletár minyonjai, egyesüljetek!

Ugyanúgy festenek, rengetegen vannak, jól bírják a gyűrődést és egy főgonosznak dolgoznak – a minyonok-brand a kapitalizmus kincse lett, újfent kihasználva a rájuk kiszabott proletársorsot. Legalábbis egy lengyel szociológus szerint. Figyelem: a cikk nem kommunista propaganda.

Nagy Iván László




Tarr Béla: Közösen csesztük el

Kétszáz világhírű művész és tudós mellett a rendező is úgy gondolja, hogy amiben ma élünk, az végső soron abnormális, ezért nem folytatható.

HVG










A kommunista Kína marad az egyetlen igazi globalista ország?

A G20 csúcsértekezletet először rendezik meg Kínában. Abban az országban, mely talán a legtöbbet profitált abból, hogy a pénzek és a munkaerő áramlása csaknem teljesen globálissá vált. Mostanra mintha Peking egyedül maradt volna a porondon. Mindenki más a populista, antiglobalista irányba indult el. Erről írt cikket a G 20 csúcs előtt két nyugati professzor a China Daily című, Pekingben megjelenő angol nyelvű napilap számára.

hvg.hu


TGM: Panama

A szabad világ számtalan vezetője alkalmatlan lett volna a sarki közért irányítására, és megbukott volna a vácrátóti alpolgármesteri poszton. Ezeknek az embereknek kellene védeniük az ártatlanokat, nekik kellene békét teremteniük, megelőzniük a gazdasági válságokat.

Tamás Gáspár Miklós