Tetszett a cikk?

Nyolc ember veszíthette életét abban a pokolgépes merényletben, amelyet az indonéz fővárosban, Ausztrália nagykövetségénél hajtottak végre csütörtök délelőtt.

"Biztosat még nem mondhatunk, de a jelek arra utalnak, hogy gépkocsiba rejtett pokolgép lépett működésbe" - mondta John Howard ausztrál miniszterelnök Melbourne-ben tartott sajtóértekezletén. Az erősen védett külképviselet területén senki sem sérült meg - közölte az ausztrál külügyminisztérium szóvivője. A több mint 100 sebesültről az El Shinta helyi rádió számolt be.



A halálos áldozatok egyike egy 24 éves helyi biztonsági őr, a többi halottat még nem azonosították. A sebesültek között van egy taxisofőr, de többségük a környező hivatalokban dolgozó alkalmazottak közül került ki. A robbanás kitörte a szomszédos épületek ablakait, megrongálódott a nagykövetség épületének homlokzata, a képviselet előtt kiégett egy rendőrségi autó és egy taxi. A robbanás döreje több kilométerre elhallatszott. Helyi rádióadók szerint a mentők már több mint húsz sebesültet kórházba szállítottak.



"Biztosak vagyunk abban, hogy robbanószerkezet lépett működésbe" - mondta Darminto hadnagy, a helyszínelő rendőrök egyike. A merénylet után a canberrai külügyminisztérium felszólította az ausztrál állampolgárokat, hogy halasszák el Indonéziába tervezett utazásaikat, az ott lévőknek pedig a hazautazást tanácsolta. Értesülései szerint térségbeli "terroristák" célpontok sora ellen terveznek újabb támadásokat.



Egyelőre nem tudni ki állhat a robbantás mögött, az utóbbi években azonban a Dzsemáa Iszlámija, az al-Kaidával kapcsolatban álló délkelet-ázsiai terrorhálózat számos véres merényletet követett el nyugati célpontok ellen Indonéziában. A legtöbb halálos áldozatot a 2002 októberében Bali szigetén végrehajtott robbantás követelte, amelyben 202 ember halt meg, túlnyomó többségében ausztrálok. Nem egészen egy évvel később az amerikai Marriott hotel ellen követtek el merényletet Jakartában, 12 ember életét oltva ki.



A robbantást, amelynek hírére az utóbbi két hónap legalacsonyabb szintjére zuhant az indonéz rúpia árfolyama, az indonéz elnökválasztás előtt tizenegy nappal és a kampány hivatalos megindítása előtt öt nappal hajtották végre. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!