Tetszett a cikk?

Egy rendőrségi toborzó központ főbejárata előtt robbant gépkocsiba rejtett pokolgép, több tucat üzlet, köztük egy zsúfolásig megtelt kávéház és kisebb elárusítóhely közelében. Baakúbában legkevesebb tizenkét iraki rendőr és egy civil vesztette életét, amikor fegyveresek tüzet nyitottak gépkocsijukra.

A detonáció annak a Haifa utcának a környékén történt, ahol vasárnap több mint húsz halottat és számos sebesültet követelő összecsapás tört ki amerikai katonák és iraki felkelők között. Az iraki főváros egyik fő közlekedési útvonala Szaddám Huszein volt iraki elnök híveinek egyik bázisának számít.



Néhány szemtanú és helyszínen tartózkodó rendőr a történtek hivatalos magyarázatának ellentmondva ugyanakkor arról számolt be, hogy aknagránátok csapódtak be a térségben, amelynek közelében egy leányiskola is van.



Az egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 47 ember vesztette életét és 114 megsebesült a merényletben. A Haifa úton hatalmas kráter tátong, 15 üzlet és legalább kilenc autó megsemmisült.



Számos hozzátartozó sietett a helyszínre, hogy megpróbálja azonosítani családtagját az áldozatok között, miközben a sebesülteket és a holttesteket szirénázó mentőautók szállítják a közeli kórházakba. Csaknem ötven önkéntes jelentkezett véradásra. A terület felett amerikai helikopterek köröznek.



Baakúbában legkevesebb tizenkét iraki rendőr és egy iraki civil vesztette életét, amikor fegyveresek tüzet nyitottak gépkocsijukra. A rendőröket szállító kisbusznak két személyautó állta útját, majd az ezekből kiugró emberek géppisztolyokkal tüzet nyitottak a járműre - jelentették be kórházi és rendőrségi források. A térségben nem ritkák lázadók támadásai az iraki biztonsági és rendfenntartó erők ellen.



Újabb szabotázsakció bénítja az olajszállítást



Szabotázsakciót követtek el keddre virradóra Beidzsi közelében két észak-iraki olajvezeték ellen, amelyen keresztül a Kirkuk melletti olajmezőkről a törökországi Ceyhan kikötőjébe szállítják az olajat - közölte az Északi Olajtársaság képviselője. A szabotázsakció miatt megszűnt a kirkuki kőolaj exportja Törökországba, és leállt a beidzsi erőmű működése.



(MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!