Lefegyverezné Kaliforniát a Terminátor

Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó aláírta azt a törvényt, amely megtiltja a nagy tűzerejű támadófegyverek lakossági forgalmazását. Az Egyesült Államok többi szövetségi államában viszont ismét forgalmazhatók az ilyen lőfegyverek.

  • unknown unknown
Lefegyverezné Kaliforniát a Terminátor
A republikánus kaliforniai kormányzó által még hétfőn aláírt törvény révén Kalifornia az első olyan amerikai szövetségi állam, ahol megtiltották az említett, ellenzőik szerint repülőgép lelövésére és páncél átütésére is képes fegyverek lakossági eladását.



A döntése szöges ellentétben áll azzal, hogy a többi államban keddtől ismét forgalmazhatók az ilyen fegyverek, még az olyan veszélyes eszközök is, mint az AK-47-es vagy Uzi márkájú géppisztolyok. Hétfőn hatályát vesztette ugyanis a demokrata párti Bill Clinton elnöksége alatt, 1994-ben jóváhagyott törvény, amely tíz évre tilalmi listára helyezett 19 típusú nagy kaliberű katonai támadófegyvert és a tíz tölténynél többet befogadó tárakat.



A törvény meghosszabbításának a megvitatására a kongresszus a republikánus párti törvényhozók ellenállása miatt nem tűzött ki időpontot, s ez ellen George Bush republikánus párti elnöknek a bírálatok szerint egy árva szava sem volt.



A nagy tűzerejű támadófegyverek lakossági eladásának ellenzői üdvözölték az akcióhősből, többek között a Terminátor szerepének megformálójából politikussá avanzsált Schwarzenegger döntését. A tilalom védi a lakosságot és a rendőrséget, és gátolja a terroristák tevékenységét - mondta Tom Diaz, az erőszakpolitika elemzésével foglalkozó washingtoni székhelyű kutatóközpont munkatársa. (MTI)

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.