Tetszett a cikk?

A katona egy teherautóval lesodródott az útról egy kanyarban és a szakadékba zuhant szerdán délután.

Ezt Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese közölte. Mint mondta, az 5 tonnás teherautóban ülő másik magyar katona súlyos, denem életveszélyes sérüléseket szenvedett, keze eltörött és a válla kifordult.

A baleset Bihácstól 15 kilométerre történt, a sérült katonát a bihácsi kórházba szállították. A 28 katonából álló, Velika Kladusában állomásozó magyar katonai szállító szakasz a kanadai SFOR-kontingensnek végez szállításokat Bosznia területén – mondta Matyuc.

Közölte, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke még szerda este egy bizottságot indít útba a baleset körülményeinek kivizsgálására. A sebesült magyarországi kezeltetéséről és a holttest hazaszállításáról a honvédség gondoskodik. (MTI)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

272 forint 90 fillér a legolcsóbb hazai benzin literára

272 forint 90 fillér a legolcsóbb hazai benzin literára

Újabb történelmi fénykép készült egy fekete lyukról

Újabb történelmi fénykép készült egy fekete lyukról

Szinte bármelyik ujjlenyomat-olvasó átverhető egy 3D-nyomtatóval

Szinte bármelyik ujjlenyomat-olvasó átverhető egy 3D-nyomtatóval