szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Továbbra is nyugtalanító az emberi jogok szószólóinak helyzete Kínában - figyelmeztetett az AI néhány nappal az EU és Kína csúcsértekezlete előtt.

Az Amnesty International (AI) reméli, hogy az EU szigorúbb mércét alkalmaz a jogvédőkkel szemben Kínában alkalmazott durva bánásmóddal kapcsolatban, legyen szó akár az AIDS-szel kapcsolatos, a lakhatáshoz, a dolgozói illetve a vallásszabadsághoz fűződő jogok, a kisebbségek jogai vagy az igazságszolgáltatáshoz való jog védelmezőiről - áll abban a közleményben, amelyet a nemzetközi szervezet EU-val foglalkozó irodájának vezetője, Dick Oosting adott ki.
 
Peking szorgalmazza, hogy az e heti EU-Kína csúcs alkalmával az EU törölje el a Kínával szemben bevezetett fegyverszállítási tilalmat, amelyet még az 1989-es Tienanmen téri tüntetések vérbefojtása nyomán léptetett életbe az unió.
 
Az AI és egyes uniós tagállamok - például Nagy-Britannia - egyaránt attól tartanak, hogy a közeledéstől várt gazdasági előnyök fényében háttérbe szorulnak az EU elvárásai a jogállamiság és a demokrácia terén. A fegyverembargó eltörlésének pártolóiként tekintenek Franciaországra és Németországra.
 
Kínában továbbra is előfordul, hogy emberi jogi aktivistákat államtitoksértés címén és ehhez hasonló vádak alapján bebörtönöznek - állítja az AI, mely 42 oldalas jelentésében konkrét eseteket is ismertet.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Az Európai Uniót fenyegeti Kína

Az ellene irányuló fegyverszállítási tilalom feloldására szólította fel Kína az Európai Uniót, kilátásba helyezve, hogy a fegyverembargó fenntartása kedvezőtlen hatással lesz a két nagyhatalom közötti kapcsolatokra.

Hét nap

KÍNAI NETSZIGOR

Február és augusztus között 1600 internetkávézót zártak be Kínában, és 100 millió jüan (1 dollár = 8,28 jüan) bírságot...

BBC Tech

Kína blokkolja a Google hírszolgáltatását

A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi médiajogi szervezet azzal vádolja a kínai hatóságokat, hogy az nem engedi a kínai szörfölőkneka Google News elérését.