Párttá alakul a Magyar Polgári Szövetség

Az erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöksége arról határozott, hogy elindítja azt a folyamatot, amely egy önálló párt bejegyzését célozza.

  • MTI

Szilágyi Zsolt, az MPSZ választmányi elnöke a Krónikának kifejtette: a "polgáriak" jobb híján kénytelenek a sokszor kárhoztatott választási törvény kitételeihez alkalmazkodni, amely kiköti, hogy egy párt bejegyzéséhez 25 ezer tag támogató aláírása szükséges.

Tizennyolc megyéből és a fővárosból egyenként legalább hétszáz aláírást kell összegyűjteni egy új párt alapításához.

Szilágyi Zsolt elmondása szerint az elnökségi ülésen elhangzott néhány javaslat a bejegyzendő párt megnevezésére, a "keresztelőt" azonban halasztják még egy ideig. Addig is Magyar Polgári Pártként emlegetik.

Hozzászólások