szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Corneliu Ciontu eddigi alelnököt választotta a Nagy-Románia Párt (PRM) elnökévé vasárnap a párt végrehajtó bizottsága, az előző nap lemondott Corneliu Vadim Tudor helyére.

Az új pártelnök megerősítette, hogy elődje, aki 14 éve alakította meg a PRM-et, a jövőben a párt tiszteletbeli elnöke lesz. Ciontu azt is közölte, hogy a párt mostantól a Népi Nagy-Románia Párt (PPRM) nevet viseli.

Az antiszemita kijelentéseiről és magyarellenes kirohanásairól is ismert Corneliu Vadim Tudor szombati döntése okául azt nevezte meg, hogy több időt akar szentelni írói és történészi munkásságának, meg akarja szerezni a teológiai doktorátust, s javítani kívánja a pártjáról Nyugaton kialakult kedvezőtlen képet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Világ

Megint nem borult ki Tudor bilije

Felborzolta a kedélyeket a hír, hogy a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács elnökségében az RMDSZ-es szavazat döntötte el azt, hogy Corneliu Vadim Tudor soha nem volt a Secunak az embere. Pedig akiről bebizonyosodik, hogy együttműködött az államrendőrséggel, nem indulhat az elnökválasztáson.

MTI Világ

Visszaadta a legmagasabb román kitüntetést Tudor miatt

Megdöbbentőnek és zavarba ejtőnek nevezte levelében Randolph L. Braham professzor, a New York-i City University tanára, hogy Ion Iliescu leköszönő román államfő Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia Párt vezetőjének is átadta a Románia Csillaga érdemrendet, ugyanazt a kitüntetést, amelyben korábban maga a professzor is részesült.

A 2022-es választásra hajthat Gődény György, az ismert járványszkeptikus

A 2022-es választásra hajthat Gődény György, az ismert járványszkeptikus

Lehetetlenből valóság: elkészült a visszahúzható fénykard – videó

Lehetetlenből valóság: elkészült a visszahúzható fénykard – videó

Tizenegy rész után véget ér a Halálos iramban-széria

Tizenegy rész után véget ér a Halálos iramban-széria