Musarraf: egyes iszlám iskolák felelőssé tehetők

Ellentétesek az iszlám vallással a londoni robbantások - jelentette ki Pervez Musarraf pakisztáni elnök, aki geyes szélsőséges szervezeteket és az iszlám iskolákat vádolt.

  • MTI MTI
Musarraf: egyes iszlám iskolák felelőssé tehetők
Az iszlámábádi nemzeti ifjúsági konferencián elmondott beszédében Musarraf elnök azzal vádolta a betiltott szélsőséges csoportokat, hogy másokra is rá akarják kényszeríteni ideológiájukat. Az elnök hangsúlyozta, hogy egyes medreszék (iszlám főiskolák) is érintettek a terrorizmus problémakörében.
 
Musarraf kijelentette, hogy a Korán egyetlen része sem jogosít fel olyan támadásokra, mint az eddig 55 halálos áldozatot követelő, július 7-i londoni merényletek. "Pokolgépes merényletek végrehajtása Londonban az iszlám nevében ellentétes az iszlámmal"- mondta.
 
A pakisztáni elnök a szélsőséges szervezeteket és az iszlám iskolákat azzal vádolta, hogy ösztönzői lehettek a londoni robbantásos merényleteknek, ugyanakkor közvetlenül az említett szervezetek egyikét sem kapcsolta össze a brit fővárosban történtekkel.
 
Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.