Melyik a foci-vb legmenőbb meze? 48 csapat, 96 dizájn, és minden, amit tudni érdemes róluk
Szavazzon a legszebbre!
A Török Olimpiai Bizottság a nyári játékokra történő négy sikertelen isztambuli pályázat után szerdán döntött úgy, hogy most "évszakot vált". A tervek szerint a játékoknak az ország északkeleti részén elterülő Anatóliai-magasföldön négy fő versenyszínhely adna otthont: Erzurum, Erzincan, Kars és Agri városa.
A törökök mellett a spanyolországi Jaca, a dél-koreai Pjongcsang, az ausztriai Salzburg és az oroszországi Szocsi jelezte, hogy otthont adna a kilenc év múlva sorra kerülő ötkarikás játékoknak. Rajtuk kívül Szófia, a svédországi Östersund, s valamelyik - eddig hivatalosan meg nem nevezett - grúz település nyújthat még be pályázatot.
Július 28-ig kell eljuttatni a rendezési szándékot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, amely aztán 2007 júliusában, Guatemalavárosban dönt a 2014-es helyszínről. Jövőre Torino, 2010-ben pedig Vancouver látja vendégül a világ legjobb jeves-havas sportolóit.
Szavazzon a legszebbre!
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.
Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.