Forma-1: Alonso és Fisichella indul az első sorból

Nagy lépést tettek a Renault csapat pilótái a konstruktőrök bajnoki címe felé a szombati időmérőedzésen, hiszen az egyéniben már győztes spanyol Fernando Alonso indulhat az első, míg az olasz Giancarlo Fisichella a második rajtkockából vasárnap az 56. Forma-1-es világbajnokság zárófutamán, a Kínai Nagydíjon.

  • MTI
Forma-1: Alonso és Fisichella indul az első sorból

A sorozat legfiatalabb vb-győztesévé vált Alonso kitűnő kört futott és még Fisichellát is több mint három tizeddel utasította maga mögé.

A csapatversenyben a Renault-tól mindössze két pont hátrányban álló McLaren-Mercedes versenyzői sem produkáltak rossz edzést, hiszen az egyéniben második finn Kimi Räikkönen a harmadik pozícióból vághat neki a sanghaji futamnak, a kolumbiai Juan Pablo Montoya pedig az ötödikből.

A pályafutása 100. Forma-1-es versenyén szereplő angol Jenson Button (BAR-Honda) remek produkcióval rukkolt elő és kitűnő idővel "befurakodott" a két McLarenes pilóta közé, így Räikkönen mellől rajtolhat. A Ferrari hétszerese világbajnoka, a német Michael Schumacher a hatodik időt futotta.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.