szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kilencvenhárom éves korában szívroham következtében meghalt a Nagaszakira atombombát dobó egykori katona.

Frederick Ashworth nyugalmazott altengernagy, aki 60 évvel ezelőtt kioldotta az atombombát Nagaszaki japán város felett, az egyesült államokbeli Phoenixben hunyt el.

A japán elleni második atomtámadás, amelyet három nappal a hirosimai bombázás után hajtottak végre, 1945. augusztus 9-én, 150 ezer ember halálát okozta Nagaszakiban.

Ashworth nem csupán azon a B-29 típusú bombázón teljesített szolgálatot, amely végrehajtotta az atomtámadást, hanem egyik technikai felelőse volt a szupertitkos „Manhattan-programnak”, az amerikai atomfegyver kifejlesztésének.

Az Új-Mexikó állambeli Los Alamosban kifejlesztett első atombombák közel két milliárd dollárba kerültek és elkészítésük mintegy 130 ezer embernek adott munkát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Eltűntek a pakisztáni atombomba atyjának iratai

Eltűntek az amszterdami bíróságról az Abdul Kadír Hán pakisztáni atomtudós ellen folytatott huszonkét évvel ezelőtti eljárás iratai – közölte a mérnök ügyében börtönbüntetést kiszabó holland bíró.

Hét nap

MEGTALÁLT ATOMBOMBA

Több mint negyvenhat éve elvesztett amerikai atombombára bukkantak Georgia állam partjainál a Savannah folyó torkolata...

MTI Világ

Meghalt az atombomba egyik létrehozója

Meghalt Philip Morrison amerikai fizikus, aki részt vett az első atombomba kifejlesztésében. Pénteken hunyt el, 89 éves korában. Halálhírét kedden jelentette be a Massachusetts Institute of Technology (MIT).