szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pánikot okozott ortodox szerzetesek körében a görög hadsereg: egy hadgyakorlat alatt harckocsiból kilőtt gránát csapódott az Olümposz-hegy alatt lévő Dionüszosz kolostor udvarára.

Mint a NET görög állami televízió tudósításában az egyik szerzetes elmondta, hatalmas robbanás történt, szinte rengett a föld, s mindenki pánikszerűen kiszaladt a kolostorból. A kamera végigpásztázta a kitört ablakokat, a falakon és az ajtókon látható repesz-becsapódásokat.

A szerzetesek már többször tiltakoztak a kolostor közelében tartott különféle hadgyakorlatok miatt, de - mint az intézmény apátja mondta - "a jelek szerint senki sem törődik velünk".

A görög védelmi minisztérium közleménye szerint a balesetet emberi hiba okozta, vagyis az, hogy a kiképzés alatt álló gránátosok rosszul céloztak. A tárca egyben sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Kézigránátos támadás Baranyában

Az elkövető reggel nyolc óra tájban támadta meg a ház lakóit. A robbanószerkezetet bedobta az ablakon, majd elmenekült. Az érintett családot már érte hasonló támadás.

MTI Világ

Gránát robbant egy tárgyalóteremben

Kézigránátot robbantott egy hivatali visszaélésért elítélt rendőrtiszt Szentpétervár egyik bírósági tárgyalótermében szerdán, a robbanásban legalább egy ember meghalt, hét másik pedig megsebesült - közölték igazságügyi és rendőrségi források.

MTI Világ

Mégsem Kasza volt a kézigránátos támadás célpontja?

A legfontosabb hírek között számol be szerdán az országos terjesztésű szerbiai sajtó a Kasza József szabadkai házánál történt robbantásról, egy lap kivételével minden újság kész tényként kezeli, hogy a bűncselekmény a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke ellen irányult.

Vélemények

Karinthy Frigyes a Könnyfakasztó gránátról

Heuréka - kiáltom a kádból -, ez már igen, ennek van már teteje, ez már kezd hasonlítani ahhoz, ahogy én már az elején elképzeltem, csak nem akartak hallgatni rám. Mindent közvetve, kerülő úton csináltak ebben a háborúban. .