szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gabriel García Márquez Nobel-díjas író is részt vesz hazája, Kolumbia kormányának és az ELN gerillaszervezetnek a béketárgyalásain, Havannában.

A kubai fővárosban csütörtökön jelentették be egy közleményben, hogy a kormány és a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) központi bizottságának a megbízottjaival együtt ott lesz a pénteki megnyitón a "Száz év magány" szerzője is annak a "civil bizottságnak" a tagjaként, amelyet norvég, svájci, spanyol és kubai közvetítők alkotnak.

A kubai példa nyomán 1964-ben létrejött gerillaszervezet egyik illetékese egy kolumbiai rádióinterjúban azt mondta, hogy az író csak "figyelemmel követi" majd a tárgyalásokat. García Márquez, aki Fidel Castro kubai vezető jó barátja, korábban úgy nyilatkozott, hogy nem optimista a tárgyalások kimenetelét illetően.

A Nemzeti Felszabadítási Hadsereg tavaly májusban kezdeményezett tűzszünetet és béketárgyalásokat a kormánnyal. A castróista elveket valló ELN mintegy 4,5-5 ezer tagot számlál. A dél-amerikai országban ez a kisebbik szélsőbalos gerillaszervezet a 17 ezer fős Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) mellett. A  negyven év dúló kolumbiai polgárháborúban eddig mintegy 200 ezren vesztették életüket.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kolumbia

Kolumbia: szélsőbaloldali gerillaszervezetek összefogása

Katonai szövetségre lépett egymással Kolumbia két legnagyobb ellenzéki fegyveres szervezete, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) és a Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN), hogy támadásokat indítsanak Alvaro Uribe elnök kormánya ellen.