Coca-Sek, a versenytárs

Karácsony táján Délnyugat-Kolumbiában, Calderas városában a helyi nasa (spanyolul paez) indiánok palackozni kezdték a Coca-Cola „igazi” versenytársát, a Coca-Sek nevű (nasa nyelven Nap-kokát jelentő) sárgás, a gyömbérlé színére emlékeztető szénsavas üdítőitalt. Ez egyelőre csak azokon a területeken kapható, ahol a kokalevél rágcsálása, illetve tea formájában való fogyasztása a helyi indián lakosságnak – tekintettel az évezredes hagyományra - eddig is meg volt engedve. Az új ital receptjét, amelyet hatéves munkával dolgoztak ki, éppúgy hétpecsétes titokként kezelik, mint a Coca-Cola a maga titkos masszájának formuláját. Annyit lehet csak tudni róla, hogy kevesebb, mint egy százalékban tartalmaz a kokacserje leveleiből kivont különféle alkaloidákat (kokaint nem).

„Hat évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy helyreállítjuk a hatalmas gyógyászati potenciállal rendelkező koka becsületét” – mondta az AP tudósítójának David Curtidor, a Coca-Seket kifejlesztő csoport vezetője, akinek értesülései szerint hasonló koka üdítőkkel Peruban is kísérleteznek. Az általa kifejlesztett koka ital szerinte „enyhén serkentő hatású, mint például a kávé”. Igaz, koffein helyett annak a kokacserje levelének hatóanyagait tartalmazza, amelyet az indiánok az Andokban már a spanyol hódítás előtti idők óta fogyasztanak, s maguk a spanyolok is bőven adtak belőle a bányákban dolgoztatott indián rabszolgáknak. Persze nem önzetlenül, hanem mert jól tudták, a növény kedvező hatásai közé tartozik a fáradság, az éhség és a szomjúság csillapítása. A koka mindezeken felül még a sorocho vagyis a hegyi betegség tüneteinek elmulasztására is kiválóan alkalmas. Bár a Coca-Sek elindulására reagálva a Coca-Cola cég szóvivője udvariasan azt nyilatkozta, hogy örülnek minden versenytársnak, sokan a kokák háborújának kirobbanását jósolják Latin-Amerikában az új esztendőre.

A népszerűségéből gyorsan veszítő – a jövő évi választások után a mindenkinek legfeljebb egy elnöki mandátumot engedő ottani alkotmánynak köszönhetően így is, úgy is leköszönő – mexikói államfő, Vicente Fox karrierjét a Coca-Colánál kezdte mint sofőr, s onnan került egyre feljebb a cég ranglétráján. Hűséges ragaszkodása a Coca-Colához néhány hete arra a kijelentésre ragadtatta Hugo Chávez venezuelai elnököt, hogy „Fox az imperialisták hűséges ölebe”. A feszültség csak akkor enyhült, amikor decemberben Fox még a puszta gondolatát is tűrhetetlennek nevezte annak az észak-amerikai elképzelésnek, amely szerint falat kellene húzni a mexikói-amerikai határ mentén az illegális bevándorlás visszaszorítására.

La Paz-i kokalevélárus

A mexikói „Coca-Cola elnök” népszerűségének leáldozásánál is gyorsabban emelkedik Latin-Amerikában az ajmara indián nemzetiségű Evo Morales csillaga, aki Bolíviában több mint egy évtizede képviseli a kokatermelők érdekeit, magának is van kokafarmja. Azóta, hogy 2002-ben másfél százalékponttal veszített az elnökválasztáson, sztrájkokkal két elnököt kényszerített idő előtti távozásra, míg egy harmadikat a december 19-i elnökválasztáson győzött le, minden korábbinál nagyobb arányban.

Ő a független Bolívia (az ország története a névadó Simón Bolívar elnökségével kezdődőtt 1825-ben) első olyan államfője, aki demokratikus választáson abszolút többséggel győzött – egyszersmind ő Dél-Amerika első amerindián elnöke. (Az amerikai indiánoknak nevezett amerindiánok annak idején több hullámban, különböző ázsiai területekről érkeztek erre a kontinensre). Bolíviában a kecsua, ajmara, guaraní és más indiánok adják a népesség 70 százalékát, 15-15 százalékra tehető a meszticek, illetve a főként spanyol származású fehérek aránya. Utóbbiak tartják a kezükben a Dél-Amerika legszegényebb országaként számon tartott Bolívia termelő kapacitásainak zömét.

Evo Morales © AP

Morales a kokatermesztés és -kereskedelem legalizálását ígérte (a kokainét nem). Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az amerikai kormány évente százmillió dollárt ad Bolíviának arra, hogy égesse fel a koka-földeket – megfelelő alternatíváról azonban a program nem gondoskodik.

A koka helyébe ajánlott banán és kávé termesztése nemcsak munkaigényesebb, de jóval kevesebbet is jövedelmez. Morales nehezményezte azt is, hogy míg az indiánok nem exportálhatják a kokalevelet, a Coca-Cola – alvállalkozók közvetítésével – évente több száz tonna kokát importálhat büntetlenül a kólájához – állítólag „csak az íze miatt”. Kilátásba helyezte, hogy államosítani fogják Bolívia – jobbára kiaknázatlan – földgázmezőit.

Megválasztása óta viszont szelídebb húrokat penget az új elnök: nem beszél például a földgázmezők korábban kilátásba helyezett államosításáról, legföljebb a „fokozott állami szerepvállalásról”. Úgy tűnik, belátta: tőkeerős külföldi befektető segítsége nélkül Bolívia nem tudja kitermelni a földgázt – de ha már választani kell, inkább a brazil Petrobras jöjjön, mint az észak-amerikai multik. Morales a helyi gyáriparosok szövetségének vezetőit is megnyugtatta: „Önök adják a szakértelmet, én a lelkiismeretet”. Ám a Fidel Castrót és Hugo Chávezt példaképeinek tartó és a kokatermelők iránt elkötelezett Morales még tartogathat meglepetéseket tarsolyában. Az már bizonyos, hogy a kokatermés felvirágoztatásával a „termékfölösleg” valamilyen úton-módon, de felszippantásra kerül.

Gerlóczy Ferenc