szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Minden eddiginél egyértelműbben utalt Tony Blair brit miniszterelnök arra, hogy utódja a kormány élén Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszter lehet.

Blair a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában megerősítette, hogy a következő választások idején már nem ő áll majd az 1997 óta kormányzó baloldali Munkáspárt – és így a kormány – élén. Arra a kérdésre, hogy ki váltja őt a miniszterelnöki székben, a kormányfő azt mondta: „mondjuk Gordon”.

Brown és Blair több mint tíz éve tartó, már ellenzékben elkezdődött hatalmi vetélkedéséről legendák keringenek a londoni kormányzati negyedben és a sajtóban. Brown állítólag azzal a feltétellel engedte át a jelenlegi kormányfőnek a Munkáspárt vezéri és miniszterelnök-jelölti posztját 1994-ben – amikor John Smith addigi pártvezér váratlanul elhunyt –. hogy ha a Labour kormányra kerül, Tony Blair „bizonyos idő után” átadja neki a helyét.

Arra azonban, hogy mikor adja át a kormányrudat Brownnak, Blair - hűen eddigi gyakorlatához - a vasárnapi BBC-interjúban sem volt hajlandó még csak utalást sem tenni.

A kormányfő már hónapokkal a tavaly májusi választások előtt, a brit belpolitika történetében példátlan módon hivatalosan bejelentette, hogy negyedszerre már nem kívánja választási csatába vezetni a Munkáspártot, vagyis a következő, 2009-ben vagy 2010-ben esedékes választások előtt távozik. Azzal azonban, hogy sem akkor, sem azóta nem közölte távozásának valószínű időpontját, a sajtóbeli találgatások máig sem csillapodó özönét indította el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Blair kicsi mozgástérről beszél

Tony Blair brit miniszterelnök szerint meglehetősen kicsi a mozgástér az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetéséről folytatott egyeztetéseken, de a brit elnökség kész új kompromisszumos javaslat beterjesztésére.

MTI Világ

Blair határozottra hangolta újévi üzenetét

Nagy-Britannia továbbra is kiáll a terrorizmus elleni harc mellett, reményt ad Afganisztánnak és Iraknak, demokráciát visz ezekbe az országokba - jelentette ki szombaton újévi üzenetében Tony Blair brit miniszterelnök.